A Juventus megerősítette, hogy a 36 éves irányítója, akinek még egy év hátravolt a szerződéséből, csapattársa lesz többek között a spanyol David Villának és az angol Frank Lampardnak az észak-amerikai MLS-ben érdekelt együttesben.
Pirlo négy éve az AC Milantól igazolt a Juventushoz, így sorozatban öt bajnoki címet ünnepelhetett csapataival, összesen pedig hat olasz bajnoki cím és két Bajnokok Ligája diadal részese volt, míg idén a döntőben maradt alul együttesével. Az olasz válogatottal 2006-ban világbajnokságot nyert, 2012-ben pedig ezüstérmes volt az Európa-bajnokságon.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.