Mégsem nőtt annyira
Újraértékelte az Országos Statisztikai Intézet az első negyedéves gazdasági növekedést, és 0,1 százalékkal csökkentette a korábban 1,6 százalékra becsült tavalyi utolsó negyedévhez viszonyított értéket. Ezzel párhuzamosan az eredeti 4,2 százalékról 4,1-re minősítette vissza a 2014 első negyedévéhez hasonlított növekedést. Az idei első negyedévben Románia GDP-je 1,04 milliárddal lett nagyobb az előrejelzettnél, és elérte a 175,89 milliárd lejt.
Többet költünk
Napokon belül közzéteszik az infláció júniusi értékeit, de Mugur Isărescu , a Román Nemzeti Bank kormányzója úgy becsüli, 2 százalékos árcsökkenésre lehet majd számítani, az éves infláció pedig az 1,2 százalékos becsült értékről negatív tartományba kerülhet. Ennek dacára az a véleménye, hogy Romániában nem lehet szó deflációról, mert az azt jelentené, hogy az árak esnek ugyan, de a lakosság nem vásárol, várja a további csökkenést. Nálunk nőtt a fogyasztás – hangsúlyozta. Június elsejétől 24 százalékról 9 százalékra csökkent az élelmiszerek áfája, és egy felmérés szerint ez az árak átlag 11 százalékos csökkenéséhez vezetett, ugyanakkor 17 százalékkal nőtt az eladott árumennyiség. Az Országos Statisztikai Intézet legfrissebb adataiból az is kiderül, hogy a fogyasztás 4,3 százalékkal nőtt. Legnagyobb mértékben az internetes áruforgalom emelkedett, 21,5 százalékkal, és 2,3 százalékos csökkenést csak a gyógyszereknél és a kozmetikai cikkeknél mértek.
Ki keres a legtöbbet
Csökkent a romániai átlagkereset májusban, 51 lejjel (2,7 százalékkal) volt kisebb, mint áprilisban. A statisztikusok a húsvéti prémiumokkal magyarázzák a visszaesést. Legtöbbet továbbra is a kőolaj és földgáz kitermelésében dolgozók keresnek, átlagbérük 6 523 lej, legkevesebbet a szállodákban, vendéglátásban alkalmazottak, átlag 1018 lejt.
Reszkessetek, fatolvajok
Megközelítőleg 77 ezer köbméter lopott fát kobozott el idén a rendőrség május végéig – tudósít az Erdély FM. Az illegálisan kitermelt faáru értéke eléri a 3 millió eurót. A rendőrség 1500 személy ellen indított bűnügyi eljárást erdészeti bűncselekmény elkövetése miatt, és mintegy 3 millió euró értékben osztott ki pénzbírságot. 12 személyt letartóztattak, többen bírósági felügyelet alatt állnak vagy házi őrizetben vannak. A rendőrség az év első öt hónapjában összesen mintegy 12 ezer ellenőrzést végzett az illegális fakivágás és fakereskedelem leleplezésére.