Európa aktuális kérdésekben nem találja a kitörési pontokat – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök Marosfőn a 12. EU-táborban, amelyet a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ ügyvezető elnöksége és a Kós Károly Akadémia Alapítvány július 7-12. között szervez. A rendezvényen Ráduly Róbert, Csíkszereda lemondott polgármestere is jelen volt, részletesen beszélt meghurcoltatásáról.
„Elkötelezett híve vagyok az Európai Egyesült Államoknak, de közben azt is tudom, hogy ma ez egy messzi és utópikus álom, bár külön-külön egyetlen tagállam sem fog boldogulni. Jelenleg az Európai Unió nemcsak a kisebbségi, hanem az ennél apróbb kérdésekre sem találja a megoldásokat. Amerikai látogatásunk során is gyakran megkérdezték tőlünk: van-e az uniós politikának megoldása a mi gondjainkra” – mondta a fiataloknak Kelemen Hunor a Hogyan látnak minket Amerikában? című beszélgetés során, közéleti szerepvállalásra biztatva a fiatalokat a romániai politikában, amelynek szüksége van a változásra.
Kellett nekem a politika? címmel Ráduly Róbert Kálmán volt csíkszeredai polgármester (képünk) is előadást tartott. Elmondta: az RMDSZ-en belül is egyre több konfliktusba keveredett, vezetőkkel is. Ráduly szerint a RMDSZ kormányzati szerepvállalása után megváltozott a szervezet, „jó katonája lett a román államnak”. A munkamorál a Boc-kormány bérlevágásai miatt lett teljesen oda az önkormányzatokban, véli a volt elöljáró, aki szerint ezzel párhuzamosan megindult a szekusvilág kiépítése. Jelenleg neodemokráciában élünk, amely inkább hasonlít a harmincas évek Németországáéhoz, mint ahhoz, amit álmodtak a rendszerváltáskor.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.