Debrecen Montenegróban 3–0-s elÅ‘nyrÅ‘l indulva, nagyon kényelmes játékkal került majdnem bajba, hiszen a második félidÅ‘ben a Szutjeszka 2–0-ra elhúzott, de végül nem tudták hosszabbÃtásra menteni a párharcot, Ãgy a magyar csapat 3–2-es összesÃtett eredÂménnyel bejutott az Európa Liga selejtezÅ‘jének második körébe.
Remekül indult a Fradi és az MTK számára is az EL visszavágója, folytatása viszont egészen másképp alakult mindkét csapatnál. Gera Zoltán távoli lövésével jutottak vezetéshez a zöld-fehér mezesek, és Böde Dániel bÅ‘ negyedórával késÅ‘bb már megduplázta elÅ‘nyüket, illetve Busai Attila a félidÅ‘ hajrájában el is döntötte a továbbjutást. A második félidÅ‘ben a csereként beállt Haraszti Zsolt növelte négyre az FTC elÅ‘nyét, majd másodpercekkel a lefújás elÅ‘tt a hollandok Deniz Türüc révén egy távoli lövéssel állÃtották be a 4–1-es végeredményt, amivel a Fradi 5–2-es összesÃtéssel lépett tovább. Újvidéken az MTK-nak csak öt jó perce volt, Ãgy a szerbek a budapesti 0–0 után 3–1-es összesÃtéssel ejtették ki az MTK-t. Az FC BotoÅŸani Dan Roman két találatával, illetve Batin 68. percben szerzett góljával szintén bejutott a selejtezÅ‘ második fordulójába.
Debrecen a lett Skonto csapatával találkozik, Ferencváros ellenfele a bosnyák Zeljeznicar lesz, az FC Botoşani a Varsói Legia csapatával harcol a labdarúgó Európa Liga-selejtező második fordulójában.
Az eredmények: Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágó: Szutjeszka Nikszics (montenegrói)–Debreceni VSC 2–0 (0–0), Ferencváros–Go Ahead Eagles (holland) 4–1 (3–0), FK Vojvodina (szerb)–MTK Budapest 3–1 (2–1), Tskhinvali FC (grúz)–FCBotoşani 1–3 (0–1). (mb)
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.