De az a magyarázat is  elfogadhatónak tetszik, mely szerint a régebbi, román–magyar bádogra karcolt kommentárokat akarta lefedni a polgármesteri hivatal. Mert sokan már a turisztikai jelzéseket is Facebook-nak nézik, s rájuk „lájkolnak-kommentelnek”.
Régebb, amikor még álmainkban sem láttunk internetet, a közvécék fehérre mázolt falán olvashattunk ilyen-olyan üzeneteket-jó tanácsokat, például (diákkorunkból): „Itten sokat ne időzz, / Mert megöl a budigőZZ”. (Forró szövegek is voltak, hadd ne idézzük!) Digitális(abb) lehetőségek híján ezeket az információkat legtöbbször szaros ujjal firkantották fel a patyolattiszta, üzenethordozó mészre. De térjünk a tárgyra! Arra figyeljenek, mi lett a közpénzekből kivitelezett, alapjában tisztességes tündérvölgyi tábla-akció sorsa, lásd a fényképet!
„Trăiască Trianonul – 4 iunie 1920” (Éljen Trianon – 1920. június 4.) – lelkendezik a bádogra ragasztott baloldali bélyegecske. Mellette: „Ţinutul secuiesc – A fost şi va rămâne / Pământ românesc”, (Székelyföld – Román föld volt és az marad) – tudatja a látogatóval a következő matrica, mi több: briliáns didaktikai érzékkel egy aktuális Románia térképpel illusztrálja állítását. A tábla közepére, piros-sárga-kék mezőben román történelmi arcképcsarnokot is ragasztottak: Eminescu, Kogălniceanu, Ştefan cel Mare és még sokan mások felismerhetők rajta. A jobbközép szélen egy Nagyrománia térképet láthatunk, katona védelmezi! Felirata: „Noi suntem aici în veci stăpâni! 1918.” (Itt mi vagyunk az urak, mindörökké! 1918.) Bal alsó sarok, újabb Nagyrománia-térkép! Piros-sárga-kék színekben, Moldovát, egész Magyarországot, Kárpátalját, s mintha a bulgár tengerpartot is magában foglalná! Üzenete a következő: „Vreţi autonomie? – Vă dăm autonomie!” (Autonómiát akartok? – Adunk mi nektek autonómiát!) A jobb alsó sarokban feltételezhetően Nagyrománia címere látható, és a tábla közepén, CD-tustollal egy magyar „hezzászólás”: „VÍZESÉS”. Kb. száz méterrel kinnebb, az aszfaltút mellett is állíttatott a város egy ugyanilyen ikertáblát. Három hete még az is tele volt bélyegecskékkel, de valaki letakarította őket, s helyébe, a fehér felületre (a Cascadă – Waterfall közé) felírta: „SĂ VĂ FIE RUŞINE” (Szégyelljétek magatokat!)
Szerintem ezzel a román (?) véle­ménnyel egyet érthetnénk! Csakhogy ugyanazon kéz írta, amely a belsőbb  táblán a „Vízesés” hozzászólást. Itt lapul a gyanúm, hogy (udemerista? – népista? – pépista?) atyánkfia a firkász, s akkor a legfrissebb székely öngólnak lehetünk szemtanúi. Ugyanis a fenti rendreutasításnak csak akkor van értelme, ha annak okát – a neonáci feliratkákat – helyükön hagyják. Bukaresti fürdővendég véleménye szerint oltyán lehetett, aki a marhaságot elkövette. Laposan hallgattam, mert eszembe jutott lippai katonáskodásom. Oltyánok is voltak közöttünk, s menthetetlenül a viccelődés célkeresztjébe kerültek. Ketten valánk magyarok, s mitagadás, jóízűen röhögtünk a bajtársak kárára, de nem sokáig, mert egyiküknek megvilágosodott az elméje. Kiderítette, hogy a székelyek is... oltyánok. Csupán annyi a különbség – érveltek –, hogy mi az Olt forrásvidékén élünk, miközben ők a folyó torkolatvidékén születtek. Ezentúl rajtunk is röhögött a többség! Nagyobb baj nem történt, barátok maradtunk!
Komolyabbra fordítva a szót: ami a bélyegecskék „szerzői” jogait/felelősségét illeti, helybéli magyarok a Iustinian Teculescu Keresztény-Kulturális Egyesületre tippelnek. De az sem kizárt – sőt, valószínűbb –, hogy távolabbról érkezett „légiósokhoz” van szerencsénk, akik ilyen akciók útján „doktorálnak-maszterálnak” nemzetbiztonsági politikából. Ne feledjük: a Ponta-kormány egyik tagja nem is oly régen tett javaslatot a trianoni döntés dátumának nemzeti ünneppé nyilvánítására! Erre mondja a román közmondás, hogy „fejétől büdösödik a hal”. Mellesleg a mi politikusaink sem jobbak a magyar közmondásbeli „Deákné vásznánál”! Huszonöt éven át okosabban kellett volna politizálniuk, hogy ne jussunk ilyen primitív, közvécé falára szaros ujjal felfirkált párbeszédig!