Légi alkalmassági bizonyítványt kapott a világ első, kínai gyártású, elektromos árammal hajtott utasszállító repülőgépe. Az RX1E nevű repülőgép szárnyfesztávolsága 14,5 méter, míg maximális terhelhetősége 230 kilogramm. Háromezer méteres repülési magasságra hitelesítették. Elektromos árammal történő feltöltéséhez legfeljebb két órára van szükség, repülési ideje 45–60 perc. Maximális sebessége 160 kilométer óránként.
A repülőgépet a senjangi repülőegyetem és a lianoningi légi akadémia közösen fejlesztette ki az északkeleti Liaoning tartományban. Első két példányát június közepén adták át annak a helyi vállalatnak, amely a pilótaképzéssel foglalkozik majd.
A gép pilóták gyakorlatoztatása mellett turisztikai célokra, meteorológiai megfigyelésekre és katasztrófamentésre is használható. Ára valamivel több mint 146 ezer euró, gyártói eddig huszonnyolc darabra kaptak megrendelést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.