Lovassport, fogathajtásNekünk a vérünkben van!

2015. július 13., hétfő, Sport

Bizony. A vérünkben van a fogathajtás, ahogy Bartha Róbert is mondta. Számunkra a fogathajtás az elit sportok közé tartozik, de élvezettel nézzük a lovas és lova közös erőkifejtését, a győzelemért folytatott küzdelmet. Legutóbb februárban cikkeztünk a sportág háromszéki képviselőiről, és most újra kíváncsiak voltunk, hogy manapság mi történik a kökösi Farm utca 500. alatt a Bartha-lovastanyán, milyen eredményeket értek el az Országos Fogathajtó-bajnokság első két fordulójában, illetve hogyan készülnek a döntőre és a szeptemberi világbajnokságra. Pénteken Bartha Róberttel beszélgettünk, aki szívesen avatott be a fogathajtás rejtelmeibe.

– Milyen eredmények születtek az Országos Fogathajtó-bajnokság első két fordulójában?
– Az első forduló május 7–9. között volt Marosvásárhelyen, ahol tizenöt fogat volt jelen, és három próbában (díjhajtás, maraton- és akadályhajtás) mérték össze tudásukat. A háromnapos versenysorozat után az első helyen végzett a Hipogriff SK hajtója, Pál Attila, a második Bartha Eduárd a Lipicai SK-tól, és a dobogó legalsó fokára a Maks SK hajtója, Kádár Barna állhatott fel. A második forduló Szamosbethlenben volt június 26–28. között. Rákóczi Gergő első, ezüstérmes Bartha Eduárd és a harmadik helyen Kádár Barna végzett. Ebben a fordulóban három fogatot nélkülöznünk kellett, hiszen ők külföldön tartózkodtak, hogy kvalifikációs pontokat gyűjtsenek a szeptemberi, fábiánsebestyéni világbajnokságra. Ezért két háromcsillagos versenyen részt kell venniük a hajtóknak, hiszen nem elég, ha az országos bajnokságban dobogós helyeket szereznek. Akárki nem is tud menni az országból egy háromcsillagos versenyre. Én azt mondom, hogy körülbelül hat fogat állja meg a helyét az országon kívül is. Jövő héten is lesz egy kvalifikációs versenyünk Mezőhegyesen, ahová két fogattal készülünk. Ezt követően a lovas szövetség és a fogathajtó szakbizottság eldönti, melyik lesz az a három fogat, aki mehet a világbajnokságra.
– Ha jól tudom, még hátravan az országos bajnokság döntője. Mikor és hol lesz?
– Október első hétvégéjén. Reméljük, ott lesz mind a tizenöt fogat is. Összegyűlünk és eldöntjük, ki lesz a bajnok, illetve ki lesz az ezüst- és bronzérmes. Idén kevesebb fogathajtó vesz részt, mert mindenki nemzetközi versenyeken indult, és lassan csak az állami ménesek indulnak az országos bajnokságon. Sajnos, nincs versenyhelyszín Kovászna, Brassó és Hargita megyében. Mi mindig is hangoztattuk, hogy lovas nemzet vagyunk, és sokat teszünk a lóért, de ez az egész sport irányt változtatott. A tömegek elérése volt a cél, ahogy régebb is mondták: cirkuszt és kenyeret a népnek. A komoly sportra sokat kell áldozni, egy versenyhétvége 10–12 ezer euróba is belekerül, és az idő alatt te felelsz mindenért. Ezért sok versenyszervező vissza­húzódott, ilyen például a karcfalvi Bartalis család. Nehéz olyan versenypályát kialakítani, hogy a bíróknak is megfeleljen. A versenyzőknek nincsenek különösebb elvárásaik, de a bírók mindig mást akarnak.
– Manapság mi történik a Farm utca 500. alatt?
– Zajlik az élet, gyermekzsivajtól hangos a Farm utca, hiszen lovas táborok vannak. Most is nehezen tudtam elszakadni otthonról, mert egy 21 fős csoport táborozik nálunk. Reggeltől estig programokat szerveztünk nekik, a lovardában lovagolnak, de tereplovaglásra is kivisszük őket. Készülünk a kvalifikációs versenyre, illetve a július 25–26. között megrendezésre kerülő Bodoki Napokra. Bodokon egy nemzetközi lovas kiállítást szervezünk, illetve fogathajtás is lesz egyes, kettes és négyes fogatokkal. A vendégek meghívása, a lovak elszállásolása és a pálya megtervezése is időigényes. Amúgy a bodoki önkormányzat és a megyei tanács együtt szeretne nemzetközi pályát felépíteni Oltszemen. Ebbe beletartozik a bemelegítőpálya, a szálláshelyek, illetve a maraton- és akadálypályák is. Ez hosszú távú terv, de nagyon fontos, hiszen miután megszűnt a Fortyogó- és a Vrâncean-féle bázis, azóta nincs a fogathajtó-bajnokságban forduló Háromszéken.
– Napjainkban milyen népszerűségnek örvend a fogathajtás?
– A Kárpátokon túl nem igazán tudják, hogy ez milyen sportág. Ők azt mondják neki, hogy szekerezés, de mi teljesen másképpen gondoljuk. Ennek ellenére próbáljuk a fogathajtáshoz nem igazán értő réteget is belevonni, először a tenyésztéssel kapcsolatban próbáljuk átadni a tudást. Suceaváról, Jászvásárról és Galacról is állandó jelleggel meghívjuk az érdeklődőket a kiállításokra, és lassan ők is belekapcsolódnak ebbe a sportágba. Vannak már román fogathajtók is Aradról, illetve Fogarasról is. Az tény, hogy ők sosem lesznek egy magyar hajtónak az ellenfelei, mert nekünk a vérünkben van ez a sport, de bele kell vonnunk őket is, és ezáltal is népszerűsítjük a fogathajtást. Magunkban hiába forgunk, mint az egér a tányérban. Falu- és városnapokra is hívtak, megpróbáljuk átadni tudásunkat, és felhívni az emberek figyelmét a fogathajtásra és bemutatni annak szépségét.
– Indultok a Székely Vágta fogathajtóversenyén?
– Az elsőn tényleg ott voltunk, de el kell mondanom, hogy a környezet nem volt megfelelő a négyes fogat számára. Én úgy érzem, ezt másként kellene megoldani. A nevünket már nem kötjük össze a Székely Vágtával. Eljutottunk egy szintre, s úgy érzem, mi már a fogathajtást szakmaként műveljük, és nem akarunk visszalépni erről a szintről.
– Történt változás a Lipicai Sportklubban?
– Nem mondhatnám. Először Szentgyörgyön volt a székhely, aztán Kökösbe költöztettük. Jó pár versenyző tagja van a Lipicai Sportklubnak: Váncsa Jenő, Bartha Eduárd, Bartha Róbert, Bodó Zoltán, Hermenean Tiberiu, Bartalis Attila és Ferencz Tibor. De az igazán aktív versenyző Dobó Zoltán a négyes fogattal és Bartha Eduárd a kettes fogattal.
– Hogy állnak a világbajnokságra való felkészüléssel? Egyaránt kész a megmérettetésre ember és ló?
– Hat fogattal dolgozunk, ami azt jelenti, hogy 15 ló dolgozik és készül. Eduárd most fejezte be az egyetemet, és az államvizsga miatt kevesebb ideje volt az edzésre, de teljes erőbedobással készülnek a világbajnokságra. Már reggel 6-kor elkezdik a tréninget, hiszen ezekben a melegekben szinte lehetetlen a déli órákban edzeni. Persze közben a melegben is tartunk felkészülést, mert a következő versenyeken is meleg lesz, így el kell kerülni, hogy a lovak kifulladjanak. Sokat dolgozunk, és úgy érzem, nagyon képzett lovaink vannak. Egy ló 8 és 13 év között van ereje teljében, és ennek fényében úgy gondolom, a lóállomány szempontjából mi állunk a legjobban az országban. Nincs olyan gondunk, hogy nincs pótlovunk, esetleg nem tudunk indulni egy versenyszámban. A világbajnokságra van legalább 7–8 lovunk.
– Milyen egy jó hajtó?
– Egy jó hajtó saját maga készíti fogatát éveken át. Ahhoz, hogy a befektetett költség megtérüljön, a fogatot négy-öt év után eladja. Így tudja eltartani magát, majd fiatal csikókat vesz, és újra elkezd velük dolgozni, de hogy újra visszakerüljön a csúcsra, beletelik négy-öt évbe. Az előrelátó hajtók arra törekednek, hogy párhuzamosan legyen két-három fogatuk. Az egyiket eladja, de a másik már középkategóriában van, és azzal be tud lépni a nagyok közé. Ahogy már említettem, a lipicai lovak úgy 8–13 év között vannak a csúcson. Addig hiába van egy nagyon tehetséges négyéves lovunk, ha nem bírja a terhelést sem agyilag, sem fizikailag. Ezért türelem és pénz kell. (mb)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-07-13: Sport - :

Csak egy bronz... (Birkózás)

Az elvárásokkal ellentétben mindössze csak egy bronzérmet szereztek a sepsiszentgyörgyi birkózók Konstancán, ahol a hét végén rendezték meg a kadett (ifjúsági II.) korosztályú országos bajnokság egyéni döntőjét. Kertész Dávid irányítása alatt a Sepsi ISK nyolc sportolója vett részt a megmérettetésen, itt a legjobb eredmény, azaz egy nyolcadik hely Kertész Beáta nevéhez fűződik, aki a 65 kg-os súlycsoportban küzdött.
2015-07-13: Közélet - Nagy B. Sándor:

Lovas virtuskodás (Az ötödik Székely Vágta)

Fazakas Géza, Gyergyószárhegy képviselője Gamma nevű lovával nyerte az idei Székely Vágtát, de amint a korábbi években is történt, a  második és harmadik helyezett, Lemhény (a tavalyi győztes) és Gyergyószentmiklós lovasai is elnyerték a jogot, hogy Székelyföldet képviseljék a budapesti Nemzeti Vágtán. Az eseményre rengetegen kilátogattak, a rendezvény közönségsikere azt mutatja: egyre többen érdeklődünk múltunk iránt, egyre jobban megérint bennünket a legősibb magyar sportok  szellemisége.