Mintegy száz érdeklődő jelenlétében nyílt meg szombaton a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Volloncs Mária torjai iparművész első egyéni kiállítása, melyen az utóbbi időben készített és népi motívumokkal díszített üveg- és porcelántárgyai kerültek közszemlére.
A kiállító munkásságát Beke Ernő, a Gyűjtemények Háza tulajdonosa mutatta be, a tárlatot pedig László Károly, a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület elnöke és Szabó Erzsébet (Bimbi) Ozsdolán élő csuhészobrász méltatta. Volloncs Mária köszönetet mondott a megnyitón jelen levő édesanyjának, aki első lépéseit a népművészet felé irányította, és felfedezte benne a tehetséget. Ezt követően Beke Ernő emléklapot nyújtott át a Gyűjtemények Háza 36. kiállítójának.
A megnyitón fellépett az altorjai római katolikus egyházi kórus Pál László kántor vezényletével, Albu Zsanett hetedik osztályos tanuló pedig verset mondott. A kiállítás augusztus 22-ig látogatható.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.