Ideiglenesen csökkenteni kellene a sepsiszentgyörgyi strand belépőjegyeinek árát, mert a nagymedence még mindig nem készült el, a létesítménynek csak az élmény- és gyermekrészlege használható – tette szóvá a július 13-ai, rendkívüli tanácsülésen Mădălin Guruianu, aki konkrét javaslatokat terjesztett a testület elé.
A liberális tanácstag szerint az építkezés és az emiatt elzárt terület csökkenti a strand használati és élvezeti értékét, amivel kollégái egyet is értettek, a jegyárak módosítása azonban bizonyos előírásokhoz kötött, ezek betartásával legkevesebb 30 nap eltelik, augusztus végén pedig az idény már lejár, és a medence felújítása is befejeződhet. Tischler Ferenc alpolgármester elmondta: az újraburkolás lassabban halad a vártnál, a cég sem az első, sem a második határidőt nem tartotta be, ő maga kétli, hogy legalább augusztusban átadhatják a nagymedencét. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.