Az utca hangja

2015. július 17., péntek, Nyílttér

JÁGER ÁRPÁD, Felsőrákos. Utolsó esélyünk lehet egy közös autonómiastatútum, mert ha most sem sikerül egységes álláspontot kidolgozni, akkor őshonos mivoltunk, székely-magyar nemzeti jellegünk, anyanyelvünk, zászlóink és egyéb jelképeink elkobzott egyetemünk, elrománosított iskoláink és elvándorolt gyermekeink után mennek.

Elég egy autonómiastatútum, például a Csapó József által kidolgozott változat, amelyet el kell fogadtatni az RMDSZ megzabolázásával, ha nem, kiherélt javaslatukkal ott maradunk, ahol a közbenjárásuk miatt leledzünk. Nekik többet ér a bársonyszék, mint a közösség, a haza becsülete. Segíthet Szili Katalin közvetítése, ha végre tárgyalóasztalhoz ülnek; tanulhatnak a román pártoktól, mert azok összezárnak, ha rólunk van szó. Sajnos nagy kárt okozott nekünk az eltékozolt idő, a halogató, megalkuvó politizálás, eltelt 25 év, és még mindig megaláznak. Szükségszerűen alakult meg a polgári párt, a néppárt, a Székely Nemzeti Tanács, mert felismerték, hogy ezen az úton nem jutunk messzire. Ideje lenne beismerni már a tévedéseket, és hagyni a másképp gondolkodókat, hogy kiutat mutassanak a káoszból, hogy végre becsületes, békés módon élhessünk közös hazánkban.
VERESS PÁL, Sepsiszentgyörgy. Mi, Csíki negyedi lakosok szeretnénk, ha a polgármester csináltatna egy sportpályát a gyermekeknek, fiataloknak. A volt kazánház tele van mindenféle szeméttel, ennek helyén lehetne olyan terepet alakítani, ahol a labdát rúghatják. Most a tömbházak előtt fociznak minden este, az autók között, és ha szólunk, betörik az ablakunkat is. Van egy játszótér, de onnan is ezek a vagányok elzavarják a gyermekeket, hiába hívunk rendőrt, csak sétálnak és kacagják, hogy mi történik.
K. B., Sepsiszentgyörgy. Szomorúan olvasom az utcák felújításáról szóló híreket, mert sok helyen dolgoznak a városban, ha lassan is haladnak. Pár éve aszfaltozott, még eléggé ép burkolatú utcák is szerepelnek az önkormányzat listáján, némelyik korszerűsítését most tervezik, mások kivitelezése elkezdődött, vagy a közeljövőben indul, vannak peres ügyek és néhányat be is fejeztek már. Ebben a nagy sürgés-forgásban a Táncsics Mihály utca sehol sem jelenik meg, pedig igazán régen, talán még 25 événél is több, hogy utoljára javították. Azóta többször feltúrták, és bár úgy-ahogy visszarendezték, olyan gödrös és hepehupás, hogy átlagos személygépkocsival lassan nem is járható, csak terepjáróval. Nem csak az itt élők használják, a László Ferenc és a Hársfa utcai tömbházlakók is itt járnak haza. Kérem a város elöljáróit, hogy ne feledkezzenek meg egészen róla, hiszen a belvárosban van. Ha képtelenek, inkább szántsák fel, vagy nevezzék másképp, mondjuk Táncsics akadálypályának!
N.N., Sepsiszentgyörgy. Ritkán járok vonattal, de az elmúlt hetekben többször vártam és kísértem ki vendéget a vasútállomásra, és eléggé elképesztett, amit ott láttam. A sok év után nagy garral felújított épületben állítólag végre tisztességes illemhelyet alakítottak ki, csakhogy valószínűleg nem az utazóközönség számára, mert zárva van. A kulcsról csak annyit tudtunk meg, hogy nem a jegypénztártól kell elkérni, amitől nem lettünk boldogabbak; ráfanyalodtunk volna a régire is, de az el van barikádozva. Olvasnivalót, üdítőt venni, még kezet mosni sem lehet, sőt, leülni is csak körültekintően, mert sok szék leszakadt már. Az aluljáró is eléggé piszkos, az pedig igazán nem korszerű megoldás, hogy a vonatok vagonjainak sorrendjét nyomtatott papíron ragasztották ki egy oszlopra. Az örvendetes, hogy magyar feliratok is vannak, és magyarul is bemondják a szerelvények érkezését, de nem pótolja a felsorolt hiányosságokat!

Megjegyzés.
Kérjük olvasóinkat, hogy leveleikben elérhetőségüket (lakcím, telefonszám) is tüntessék fel, mert ezek nélkül írásaikat névtelennek tekintjük, és nem közöljük, akkor sem, ha valós ügyekre vonatkoznak. Adataikat nem adjuk ki, kérésükre nevüket is bizalmasan kezeljük, de családi, szomszédi perpatvarokkal nem foglalkozunk. Megértésüket köszönjük, közérdekű beszámolóikat, panaszaikat, észrevételeiket, véleményüket továbbra is érdeklődéssel várjuk. A szerk.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2015-07-17: Magazin - :

Két éve bujkált a lengyel tehén, most elfogták

Elfogták Matyldát, a tehenet, amely két éve szökött meg egy lengyelországi farmról és egy környékbeli erdőben ette a kóbor tehenek keserű kenyerét.
2015-07-17: Nyílttér - Fekete Réka:

Hibás javítókulcs a véglegesítő vizsgán

Kovászna megyében tizennyolcan fellebbezték meg a július 9-én tartott véglegesítő vizsga eredményét, köztük Kádár Orsolya, a kézdivásárhelyi Turóczi Mózes  Általános Iskola román szakos tanára, aki lapunknak elmondta, tudomást szerzett arról, hogy hibás kulcs szerint javították ki a dolgozatokat, és követeli, hogy az újrajavításnál hozzák helyre ezt a tévedést.