Megkapta az Erdélyi Magyar Néppártból való kizárásáról szóló határozatot Bedő Zoltán, a június 24-én hozott országos elnökségi döntést július másodikán kézbesítették. Nem kívánja annyiba hagyni, a még rendelkezésére álló következő két napban fellebbez a döntés ellen.
Nem szűnik a cirkusz a Néppárt sepsiszentgyörgyi szervezete körül, az elnökválasztás megkérdőjelezése, a feloszlatás, majd újraalakítás után elkezdődtek a kizárások. Az alaptagok közül is egyre többen távolodnak a fiatal politikai alakulattól, sokan kilépést emlegetnek, ha nem rendeződik megfelelően a helyzet.
Az ellentétek a tavalyi elnökválasztási kampány után éleződtek ki, mikor többen – köztük Bedő Zoltán is – elnökváltást kértek és értek el a párt élén. A már jó ideje vezető nélkül marad sepsiszentgyörgyi szervezet idén tavasszal Bedőt választotta elnökévé, ám az országos testület ezt nem fogadta el. Arra hivatkoztak, hogy nem volt kvórum a tisztújító közgyűlésen, ezért érvénytelenítették a választást, feloszlatták a szervezetet és 31 taggal újat hoztak létre, elnöknek pedig megválasztották Molnár Attilát, aki addig a politikában teljesen ismeretlenként került a párt élére. Bedőék az Országos Etikai és Szabályzatfelügyelő Bizottságnál keresték igazukat, ám mint kiderült, az a testület is döntésképtelen, többen kiléptek. Így ismét az országos elnökség határozott, és ezúttal drasztikusabban: Bedő Zoltánt kizárták a Néppártból. Az indoklásban az áll, azért kell távoznia, mert elfogadta a jelölést egy nem döntőképes közgyűlésen, illetve felső engedély nélkül nyilatkozott a himnuszperben indított petíció aláírásakor. Felróják neki azt is, hogy félrevezette a tagságot.
Bedő még mindig bizakodik, hogy sikerül békésen rendezni az ügyet, nagyon sokan kiálltak mellette, biztatják, reméli, fellebbezése célba ér. Egyelőre ő kéri barátait, ne hagyják ott a pártot, elmondása szerint ugyanis nagy a felháborodás, sokan fontolgatják e lépést. „Ha nem születik pozitív megoldás, széteshet az egész sepsiszentgyörgyi Néppárt” – nyilatkozta.