Mint mondotta, a Demokrata Párt továbbra is meg akarja vétózni az erdélyi független képviselő felvételét, de frakcióbeli társaik már egyre kevésbé hajlandóak elfogadni álláspontjukat. ,,Meggyőződésem, hogy a DLP záros határidőn belül változtatni fog magatartásán, s Tőkés László is az EPP tagja lehet. Azért merek ilyen derűlátóan nyilatkozni, mert egyrészt Wilfried Martens elnök úr nyilatkozatban kötelezte magát, hogy a püspök urat befogadják soraikba, másrészt a frakció többi tagja is kezdi úgy érezni ― s ennek hangot is adnak ―, hogy a demokraták durva és elfogadhatatlan viselkedése a Néppártnak is árt, így onnan is kemény nyomás fog nehezedni rájuk" ― mondotta Németh. (Hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.