Lassan véget ér az uborkaszezon, így nem meglepő, hogy a csapatok szorgosan igazolják a számukra megfelelő játékosokat, hiszen mindenki igyekszik ütőképes alakulatot összerakni. A Sepsi FC hosszas hallgatás után megtörte a csendet, és kiderült, hogy újra zöld-fehérben láthatjuk Radu Burciut, a román minifoci-válogatott erősségét és Mihály Zoltánt, a futsalválogatott kitűnő védőjét, illetve az is, hogy mindketten két évre írtak alá. Előbbi a román minifoci-válogatottal többször nyert Európa-bajnokságot, utóbbi pedig az előző idényben az FK Székelyudvarhely színeiben ezüstérmet szerzett.
A 2014–2015-ös idényben a zöld-fehér mezt magukra öltő spanyolok közül senki nem hosszabbított szerződést, de a sepsiszentgyörgyi játékosok továbbra is a keret tagjai maradnak. Miguel Angel Molina Davila (kapus) és Adrian Pânzaru a Dévai Autobergamo csapatát erősíti ezután, akárcsak az egykori Sepsi FC játékosa, Mánya Szabolcs. Mario Duque Velasco a Marosvásárhelyi City’US együtteséhez igazolt, míg a brassói Cornel Ţicalo a Kézdivásárhelyi SE-vel kötött szerződést. A várhatóan augusztus utolsó hétvégéjén rajtoló I. ligás teremlabdarúgó-bajnokság kezdetéig a megyeszékhelyi csapat vezetősége számos új játékossal készül megerősíteni a keretet. (mb)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.