A szakértők többsége szerint és a szezonban eddig látottak alapján a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája az esélyese vasárnap a 30. Forma–1-es Magyar Nagydíjnak, amelyet beárnyékol Jules Bianchi halála. A 30 éves Hamilton 17 pontos előnnyel vezet az összetettben csapattársa, a német Nico Rosberg előtt. A papírforma szerint a Hungaroringen is győzhet, a mogyoródi pálya 1986 óta írott F1-es történetében azonban már nemegyszer előfordult, hogy a szeszélyes időjárás felforgatta az erőviszonyokat.
A meteorológiai előrejelzések szerint a hétvégén záporok, zivatarok zavarhatnak bele az egyébként rekkenő hőségbe, ami fejtörést okozhat a csapatoknak és a pilótáknak. Legutóbb tavaly színesítette a futamot felhőszakadás, amely fél órával a rajt előtt csapott le Mogyoródra, és a start idejére már részben fel is száradt a pálya, de a Mercedes idénybeli fölénye mégis szinte eltűnt miatta. Az ausztrál Daniel Ricciardo (Red Bull) győzött a két biztonsági autós szakasszal tarkított GP-n úgy, hogy Hamilton harmadik, Rosberg pedig negyedik lett.
A brit világbajnok az elmúlt nyolc évben négyszer nyert Mogyoródon, így a hétszeres vb-győztes német Michael Schumacherrel együtt rekorder Magyarországon. A Mercedes a szezon 10. futamán a hetedik kettős sikerére hajt. Érdekesség, hogy az elmúlt tíz évben csak brit, finn vagy ausztrál pilóta állhatott a dobogó felső fokára a Hungaroringen, így a statisztika alapján Kimi Räikkönen (Ferrari) és Valtteri Bottas (Williams) is bizakodhat. A brit Jenson Button (McLaren) – aki éppen Mogyoródon aratta pályafutása első sikerét 2006-ban – most kevésbé reménykedhet a jó eredményben, az első évét teljesítő McLaren-Hondával ugyanis eddig inkább csak a mezőny hátsó felében küzdött a helyezésekért.
A pódiumra a szezonban eddig látottak alapján a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettelnek (Ferrari) is jó esélye lehet odaérni, igaz, a német pilótának a Hungaroring nem a legkedvesebb pályája: hiába nyert már négy vb-címet, az elmúlt nyolc évben egyszer sem sikerült győznie Mogyoródon.
A 30. Magyar Nagydíj versenyprogramja ma kezdődik, a két Forma–1-es szabadedzés mellett a betétfutamok résztvevői is gyakorolnak majd, az F1-es időmérőt szombaton 14 órakor, a jubileumi futamot pedig vasárnap ugyanebben az időben rendezik meg. A verseny előtt egyperces csenddel emlékeznek meg Jules Bianchiról.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.