Húsz év börtönbüntetésre ítélte első fokon a Bukaresti Ítélőtábla tegnap Alexandru Vişinescu volt kommunista börtönparancsnokot, aki ellen emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt emeltek vádat. Vişinescu az első volt kommunista börtönparancsnok, akit bíróság elé állítottak.
A 90 éves Vişinescu 1956 és 1963 között irányította a hírhedt Rîmnicu Sărat-i börtönt, ahol a politikai foglyokat kegyetlen testi és lelki kínzásnak vetették alá. A tíz hónappal ezelőtt kezdődött per első ítélete szerint megfosztják katonai rendfokozatától, és 300 ezer euró kártérítés kifizetésére kötelezik áldozatai hozzátartozóinak. Az új büntető törvénykönyv szerint életfogytiglani börtönbüntetés szabható ki az emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt, de Vişinescu esetében magas kora miatt ez a büntetés nem alkalmazható. A vádirat szerint a volt börtönparancsnok rendszeresen megsértette a politikai foglyok alapvető emberi jogait.
Rîmnicu Săraton olyan feltételek között tartották őket fogva és olyan bánásmódnak vetették alá, amely a fizikai megsemmisülésükre irányult. Így például nem biztosították számukra a legszükségesebb gyógyszereket, orvosi kezelést, megtagadták a betegek börtönkórházba szállítását, éheztették a foglyokat. A hatóságok 138 embert azonosítottak, akik 1956 és 1963 között a szóban forgó börtönben raboskodtak. A vádirat szerint a börtönparancsnokot személyes felelősség terheli a történtekért, hiszen az akkori börtönviszonyokat szabályozó hivatalos rendelkezések csak az előfeltételeit teremtették meg a kiirtást célzó börtönök és munkatáborok felállításának. A politikai foglyok megsemmisítésére irányuló konkrét intézkedéseket a börtönparancsnokokra bízták – állapítja meg a dokumentum.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.