Molnár Ede Károly a Kolozsvár melletti Kisbányán tette próbára magát a Kolozsvár Teker nevezetű hegyikerékpárverseny második szakaszán, ahol az elit kategóriában a dobogó harmadik fokára állhatott fel a marosvásárhelyi Madaras Attila és a székelyudvarhelyi Ilyés Ferenc mögött.
A verseny első fordulóján nem vett részt a sepsiszentgyörgyi kerékpározó, azonban a harmadikon újra rajthoz állna. „Nagyon rossz idő volt, így sajnos a hosszú távú versenyt le kellett állítaniuk a szervezőknek. Az eső mellett néhol jég is hullott. Úgy gondolom, ez jó eredmény, hiszen két olyan kerékpáros végzett előttem, akik a kategóriájuk legjobbjai az országban. Örömmel állok mellettük, és remélem, a jövőben felvehetem a versenyt velük” – mondta Molnár Ede. (mb)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.