NAGY GERGELY LEVENTE, Sepsiszentgyörgy. Az eddigi véleménynyilvánításokat városunk főterének újabb változatáról meghallgattuk, megteszünk mindent Sepsiszentgyörgy kulturális fővárossá válásáért. Szükségünk van egy állandóan használható tágas térre, hogy különböző rendezvényekkel megmutassuk a nagyvilágnak: mi is létezünk. Ha már terjedelmesebb lett a város, útjaink megújultak, újak létesültek, és a központi zsúfolt forgalmat kikerülve jól megválasztott útvonalon takarékosan eljuthatunk célunkhoz, miért ne legyen szép nagy főterünk, hiszen minden jelentős városnak van.
Nem maradhat minden a régiben: valamikor Illyefalva nagyobb volt, mint Sepsiszentgyörgy, a jelenlegi megyeszékhely. Az ellenkezés csak hisztéria, sokan – főként a feltűnési viszketegségben szenvedők – egyszerűen megszokták, hogy az Erzsébet park előtt hajtsanak el. Mások azért aggódnak, mert a Mihai Viteazul-szoborcsoport nem fog látszani az új sárkánydombtól – de hát nem takarja le senki az alakokat. Ilyen alapon sok fát ki kellene vágni a parki műemlék körül vagy akár az Andrei Şaguna-szobor mellett is, mert messziről eltakarják az ortodox templomot... Adjunk esélyt az új főtérnek, hiszen előbb voltak gyalogosok, mint autósok, a gyalogosoké az elsőbbség!
SZABÓ ZOLTÁN, Sepsiszentgyörgy. A nyugdíjasok Sugás szervezete egyhetes magyarországi és horvátországi kirándulást szervezett, sok látnivalóval. Először Szeged mellett, a székely himnusz emlékművénél álltunk meg a szövegíró és a zeneszerző szobrának megkoszorúzására. Mórahalmon a termálvizes gyógyfürdőn csobbantunk, szállásunk Pécsen a Szent Margit-iskolában volt. A következő napot Harkányfürdőn töltöttük, és másnap már Eszéken voltunk. Ott él a legtöbb horvátországi magyar (12 ezer), mi pedig megnéztük a várat, a Szent Péter és Pál katedrálist, a Szent Mihály-templomot, a Szentháromság-oszlopot a kolostorokkal, sétáltunk a Dráva partján, és megcsodáltuk az Emberek című szoborcsoportot, illetve Picasso szobrát. Délután, szálláshelyünk felé jövet megálltunk Mohácson az emlékparknál, és felejthetetlen előadást hallgattunk meg. Második horvátországi utunk Zágrábba vezetett, ahol a legszebb utcákon sétálva Jellasics bán szobrát, a kéttornyú Szent István-katedrálist, a Szent Katalin- és Szent Márk-templomot, valamint több híres palotát néztünk meg. Aztán Pécs városával ismerkedtünk: sokféle templomával és a Zsolnai negyeddel. A borairól híres Villány következett, majd a középkori siklósi vár, végül pedig újra Harkány, mert a nagy hőségben ugyancsak ránk fért a víz. Utolsó napunk szabad volt, mindenki tetszése szerint tölthette, vásárlással, sétával vagy fürdőzéssel, és végül élményekkel megrakodva indultunk haza.
M. A., Sepsiszentgyörgy. Július 23-án, amikor a vakációzó diákok százai utaztak Tusványosra, a román államvasutak egyetlenegy vagonos személyvonatot küldött Sepsiszentgyörgyről Tusnádfürdőre. Olyan torlódás alakult ki a felszállásnál, hogy majd feldöntötték a szerelvényt – azt hiszem, 25 éve nem utaztam ilyen körülmények között. A bakter alig tudott átvergődni az ülések között álldogáló utasokon, ő is mérges volt. Még így is feltűnt, hogy az egyetlen vagonban is volt valaki számára elkülönített, lánccal lezárt hely. Mintha látnám a hivatalos verziót, hogy a vagonokat a tengerre irányították, csakhogy ebből kilóg a lóláb, mert a tengeri járatok éjjel közlekednek, nem fényes délben. Két nappal korábban amúgy ugyanezzel a járattal utaztam Tusnádfürdőre, akkor három vagon volt, tehát nyilvánvalóan szabotálni akarták a fesztivált, ugyanúgy, mint a székelyek nagy menetelését, amikor „elromlott” a mozdony. Ugyan már!
