Kevesebb a lopás

2015. augusztus 1., szombat, Közélet

Elkészítette féléves mérlegét a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság, ennek következtetéseit ismertette tegnap a Háromszékkel Ion Popa parancsnok. A főtiszt pozitívnak értékelte a statisztikát, a tavalyi esztendő megfelelő időszakához viszonyítva a bűnözés visszaesett.

A mérleg elsősorban az erőszakos bűncselekmények, a színesfémlopások, továbbá a halálos áldozatot követelő közúti balesetek csökkenését jelzi. Az első fél évben egy emberölés és két gyilkossági kísérlet történt, feleannyi, mint tavaly ilyenkor – mindhárom italozás közben, spontán veszekedés nyomán. Ami a kisebb erőszakos cselekedeteket vagy a bántalmazást illeti, ezek száma 559-ről 483-ra mérséklődött. A vagyon elleni bűncselekmények száma 1394-ről 1103-ra esett vissza, ezek 60 százalékát lopások teszik ki. A lakásból és autóból való lopások aránya látványosan csökkent. A rablások száma 7-ről 4-re esett vissza.
A gazdasági bűncselekmények fejezetében 85 esetben indítottak eljárást, továbbá 33 szabálysértésért összesen 86 ezer lej bírságot róttak ki. A rendőrök 113 244 szál csempészett cigarettát, 591 liter szeszt, 5 bűncselekmény elkövetéséhez használt gépkocsit és 80 ezer lej értékű árut foglaltak le. A csalások során az államkasszának okozott kárt közel 3,8 millió lejre értékelik, és ennek 88 százalékát behajtották.
Az utcai bűnözés bosszantó ugyan, de nem súlyos, a tavalyi 43-ról 38-ra mérséklődött az esetek száma. Ezek közel 90 százaléka lopás, kétharmaduk éjjel történt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1200
szavazógép
2015-08-01: Közélet - Szekeres Attila:

Zászlókkal Székelyföldet (Kármentő)

Őrtüzekkel körbevilágítják Székelyföldet, így kívánják felhívni rá a figyelmet október 24-én. Remélhetőleg légi felvételek is készülnek, hogy valóban kirajzolódjék a történelmi régió. Most viszont egy más Székelyföld-térkép kirajzolódásáról kívánunk értekezni. Kovászna Megye Tanácsa elfogadta zászlaját, hivatalosan zászlótervét.
2015-08-01: Közélet - Iochom István:

Tanácstagok a Wass Albert utcáért (Kézdivásárhely)

Ilyés Botond történelemtanár, az Erdélyi Magyar Néppárt kézdivásárhelyi önkormányzati képviselője a múlt héten iktatta Zátyi András jegyzőnél azt az általa összeállított határozattervezetet, amelyben javasolja, hogy a Haladás utcával párhuzamos, jelenleg névtelen utcát, ahol új lakóházak épülnek, nevezzék el Wass Albert írófejedelemről – hangzott el a Néppárt székházában Balázs Attila, a Néppárt megyei elnöke, helyi tanácstag és Ilyés Botond önkormányzati képviselő által tartott sajtótájékoztatón.