Frissen festett padok, kiütést okozó arcfesték, felduzzasztott számlák és falusi bolt ellen tettek panaszt az elmúlt hetekben a fogyasztóvédelmi hivatalban.
Egy kézdivásárhelyi lakos 130 lejt követel tönkrement nadrágjáért: állítása szerint semmi nem figyelmeztette a frissen festett padokra, a városháza pedig nem válaszolt megkeresésére. Egy másik kézdivásárhelyi egy szépségszalont jelentett fel, miután kislányának a szeme mellé festett pillangó duzzadást és kiütéseket okozott; ez az ügy még kivizsgálás alatt áll, ahogy az egyéni vízóra nélkül kiszámlázott fogyasztás is, amit egy sepsiszentgyörgyi polgár kifogásol. Egy másik sepsiszentgyörgyi panasz nyomán azonban 2000 lejre bírságoltak meg egy kábeltévé-társaságot, mert 675 lejt követelt egy szerződés felbontásáért; ezt a számlát érvénytelenítették. Ugyancsak érvénytelenítettek egy mobiltelefonra kötött szerződést is, mert kiderült, hogy szellemi fogyatékos személy írta alá, és téves adatok szerepeltek benne; a kézdiszentkereszti ügyfél a magas számla miatt fordult a fogyasztóvédőkhöz.
Két feljelentést is tettek egy falusi üzlet ellen: első ízben a fogyasztóvédők több kihágást is észleltek (lejárt élelmiszerek eladásától az állat-egészségügyi hatóság engedélyének hiányáig), és emiatt kétezer lejes bírságot róttak ki, a következő héten azonban ugyanaz a vevő újra panaszt tett. Második szemléjük alkalmával az ellenőrök megállapították, hogy a tulajdonosnak van engedélye az üzlet és az ivó működtetésére is, de megjegyzik, hogy a két egység ugyanabban a mintegy húsz négyzetméteres helyiségben működik, és a vevőknek (nők, gyermekek, öregek is) az italozók asztala előtt kell elhaladniuk, ha élelmiszert akarnak vásárolni. A poharakat egy raktárban mossák, az illemhely pedig csak az élelmiszerraktáron keresztül érhető el.