Több mint hatvan kulturális program, ezer résztvevő, köztük rengeteg fellépővel négy moldvai, három gyimesi és tizennégy erdélyi, valamint felvidéki és vajdasági hagyományőrző csoport is szerepel a ma Jászberényben kezdődő 25. jubileumi Csángó Fesztivál programjában.
Szűcs Gábor, a Csángó Fesztivál igazgatója, a Jászság Népi Együttes vezetője közölte: a rendezvénnyel a csángók sorsára szeretnék felhívni a figyelmet. Az egymást követő népzenei koncertek és folklórműsorok kínálatát a hazai fellépők mellett észak-ciprusi, török, bolgár, paraguayi és román együttesek vendégjátéka is színesíti.
Kedden az elmúlt 25 év fesztiváljainak képeiből nyílik fotókiállítás, a Zagyva Banda koncertje mellett Boka Gábor és társulata előadását is láthatják az érdeklődők. Szerdán a fesztivál zászlajának felvonása után a Folkmozi veszi kezdetét, amely szombatig a csángó kultúrát bemutató exkluzív filmvetítésekkel várja az érdeklődőket a helyi filmszínházban. Az este a külföldi táncegyüttesek Színes világ című gálaműsorával folytatódik. Csütörtökön Szalai György fotográfus kiállításának megnyitóját követően a Folk Error együttes lép színpadra, a Csík Zenekar esti koncertjén közreműködik Rúzsa Magdolna, Lakatos Róbert, Pál István „Szalonna” és Bandája, valamint a Jászság Népi Együttes. Pénteken a hazai fellépők mellett színpadra lépnek a moldvai és gyimesi hagyományőrzők is, majd a Fölszállott a páva televíziós vetélkedő szereplőiből láthatnak válogatást, melyet a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja című műsora követ. Az éjszaka folyamán a Jászság Népi Együttes székházában a Parno Graszt zenekar koncertjét is élvezhetik a látogatók. Szombaton a Táncforgatag színes kavalkádjában felvonulnak a fesztivál főszereplői, a gyimesi és a moldvai csángók. Az erdélyi, felvidéki, vajdasági hagyományőrzők többek közt olyan kistelepülésekről jönnek, mint Csíkszentdomokos, Méra, Szucság, Magyardombó, Györgyfalva, Melegföldvár, Ördöngősfüzes, Vajdaszentivány, Szilágysámson, Imreg és Kupuszina, akiket a csángó hagyományőrzőkkel együtt a Magyar Lélek című gálaműsorban lehet látni. A rendezvény egyik programeleme a szombati Kárpát-Haza Magyar Konferencia, témái többek között a hagyomány továbbélése, a gazdaság és a kultúra egymásra hatásának új dimenziói a 21. században.
Az első Csángó Fesztivált 1991-ben rendezték Jászberényben Papp Imre és Péterbencze Anikó ötlete alapján, a rendezvény Magyarországon egyedülállóként azóta is töretlenül őrzi és örökíti tovább a csángó magyarság hagyományait.