Aggódik Róma polgármestere

2015. augusztus 5., szerda, Világfigyelő

Aggodalmát fejezte ki a Rómába érkezett migránsok nagy száma miatt Ignazio Marino, az olasz főváros főpolgármestere egy parlamenti bizottság előtti tegnapi felszólalásában.

Ignazio Marino kijelentette, hogy Rómának anyagi forrása és szálláshelye sincsen az illegális bevándorlók és menekültek tömeges segítésére. A főpolgármestert az olasz parlamentnek a migránsok befogadásával foglalkozó bizottsága hallgatta meg. Marino elmondta, hogy az Olaszországba érkező migránsok 18–20 százaléka Rómába tart tovább. A belügyminisztérium adatai szerint 2015-ben több mint 54 ezer illegális bevándorló érkezett Itáliába, míg a Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint mintegy 97 ezer. A főpolgármester ugyanakkor kijelentette, hogy a bevándorlást nem problémának, hanem kihívásnak tartja, amelynek kezelése nemcsak a következő hónapokban vagy években szerepel majd napirenden, hanem az évszázad prioritásának számít. A főpolgármester egy esetleges járványveszély miatti aggodalmát is kifejezte. Rámutatott, hogy a bevándorlók nagy része a világnak olyan térségeiből érkezik, ahol a tuberkulózis (tbc) egyes vírusai az ismert antibiotikumoknak is ellenállnak. Hozzátette azonban, az illetékesek biztosították arról, hogy az Olaszországba érkező bevándorlókat ötszintű egészségügyi ellenőrzésnek vetik alá, ami kizárja a járványveszélyt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 1448
szavazógép
2015-08-05: Világfigyelő - :

Izraelivé váló palesztinok

Az Izrael által 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben élő palesztinok közül ellenérzéseik dacára egyre többen igényelnek izraeli állampolgárságot.
2015-08-05: Világfigyelő - :

Menesztették a főügyészt (Röviden)

A német igazságügyi miniszter tegnap menesztette a szövetségi legfőbb ügyészt a Netzpolitik.org hírblog cikkei miatt hazaárulás gyanújával indított eljárás következtében. Heiko Maas közölte Harald Range legfőbb ügyésszel, hogy a kancellári hivatallal egyetértésben kezdeményezi az államfőnél nyugállományba helyezését, mert tartósan sérült a munkájába vetett bizalma. A legfőbb ügyészség csütörtökön indított eljárást hazaárulás gyanújával a Netzpolitik.org ellen.