Kosárlabda, A-osztályMikes—Govora mérkőzés

2008. április 3., csütörtök, Sport

Szombaton az A-osztályos női kosárlabda-bajnokság rájátszásának első mérkőzéseit rendezik meg.

A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen ISK az alapszakaszt a hetedik helyen záró CET Govorát látja vendégül a városi sportcsarnokban. Mint ismeretes, a háromszéki lányok az ősszel 63—43-re, míg a tavaszi idényben 90—50-re győzték le a govoraiakat. A rájátszás első körében a párharcok két győzelemig tartanak. Az első két mérkőzést április 5-én, illetve 9-én rendezik meg, s ahol szükséges, a sorsdöntő összecsapásra április 12-án kerül sor. Az elődöntőkben (április 18., 19., 24., 25., május 1.), valamint a fináléban (május 9., 10., 16., 17., 21.) már három győzelemig tart a küzdelem. A negyeddöntők további párosításai: Arad—Nagyvárad, Rapid—Sportul Studenţesc, Kolozsvár—Alexandria. Az élvonalból való kiesés elkerülésére is szerveznek rájátszást a hét végén, Jászvásár Dés ellen, míg a Bukaresti Olimpia Târgovişte ellen lép pályára. (t)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2008-04-03: Sport - x:

Balczó András Sepsiszentgyörgyön

Pénteken, április 4-én 16 órától a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templomban (Gyár utca) tart előadást a magyarországi háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok öttusázó, Balczó András, a Nemzet Sportolója, minden idők legjobb öttusázója.
2008-04-03: Sport - x:

Tavaszi rajt (Kézilabda)

Ma délután az ország hat sportcsarnokában megkezdődik a női kézilabda nemzeti bajnokság tavaszi küzdelemsorozata.