Az egyházi esküvő után elvált és polgárilag újraházasodott hívők befogadásáról beszélt Ferenc pápa tegnap az egy hónapos szünet utáni első vatikáni audiencián. Az egyházfő a két hónap múlva kezdődő püspöki szinódus egyik központi témájáról beszélt a szavait hallgató hétezer hívőnek. Kijelentette, hogy az elvált és polgárilag újraházasodott hívők nem részesülhetnek ugyan a szentségekben, de nem szabad úgy bánni velük, mintha ki lennének zárva az egyházból.
Továbbra is az egyházhoz tartoznak – hangsúlyozta. Úgy vélte, hogy az elvált és újraházasodott hívők helyzetét a szülők válása miatt már egyébként is nehéz helyzetben levő gyermekeik szemén keresztül kell nézni. Hozzátette, hogy különbséget kell tenni a válást előidéző és az ezt elszenvedő egykori házastársak között is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.