DRÁGULT AZ ONLINE ÉTEL. Az élelmiszerekre vonatkozó áfacsökkentés után több szupermarket online boltjában is emelkedtek az árak, egyes termékek esetében a 30 százalékot is eléri a drágulás. A Ziarul financiar szerint az egyelőre csak Bukarestbe és környékére szállító online Carrefourban június 8. és augusztus 4. között egy liter Zuzu márkájú tej ára 14,7 százalékkal, 3,98 lejre növekedett.
A borszéki ásványvíz 9 százalékkal lett drágább két hónap alatt, jelenleg 1,95 lejbe kerül. A Cora internetes boltjában – amelyben egyelőre szintén csak a fővárosiak vásárolhatnak – ugyanakkor 30 százalékkal drágult a Cris-Tim szalámi, a Fragedo csirkehús pedig 14 százalékkal. A Mega Image és az eMag közös internetes üzletében – ez az ország nagy részét lefedi – nincsenek számottevő különbségek. Az összeállításból az is kiderült, hogy egyes termékek ára változatlan maradt: a Corában például egy kilogramm grillcsirke továbbra is 10,99 lejbe kerül, a Mega Image üzletében pedig a tejet lehet a júniusi áron megvásárolni, noha az áfacsökkentést megelőzően a versenytanács, a fogyasztóvédelmi hatóság és az adóhatóság is ellenőrzéseket tartott, hogy az üzletláncok ne emeljék meg hirtelen az élelmiszerek árát. Az összeállításra reagálva a gyártók felhívták a figyelmet, hogy az árakat nem ők módosították, egy piaci szakértő pedig elmondta: az olyan élelmiszerek árának alakulását, mint például a felvágottak vagy a tej, a legnagyobb kereskedelmi láncok diktálják. (Krónika)
JOHANNIS SZABADSÁGON. Klaus Johannis elnök a neptuni protokollvillában, illetve Nagyszebenben tölti ezeket a heteket, de nem elnöki szabadságról, hanem csak kisebb pihenőről van szó, bármikor kész visszatérni Bukarestbe, ha szükséges. Neptunon – ahol 53. születésnapját is megünnepelte júniusban – egy iroda is rendelkezésére áll, dolgozhat. Az egykor Ceauşescunak épült neptuni villa Traian Băsescu kedvenc üdülőhelye is volt: mandátumának tíz éve alatt minden nyáron ott üdült, és többször is ellátogatott a közeli mulatókba. Klaus Johannis mandátumának átvétele óta másodszor vesz ki szabadságot: áprilisban a húsvétot ünnepelte Portugáliában feleségével, akkor az államelnöki hivatal csak azt követően jelentette ezt be, hogy a portugál sajtóban már megjelent a hír. (Mediafax)
NINCS NYERŐ A HATOS LOTTÓN. Senki sem nyerte meg a 6/49-es lottó 13,3 millió lejes fődíját vasárnap, így az összeg a következő sorsolásig tovább gyarapszik. A hatos lottó nyerő számai a következők voltak: 1, 27, 14, 23, 30 és 40. A 6/49-es lottó kettes kategóriájában nyolc nyertes szelvény volt, ezek egyenként 27 783 lejt érnek, a harmadik kategóriában pedig 545-en nyertek egyenként 407 lejt. A 6/49-es lottófőnyeremény utoljára április 5-én talált gazdára, akkor egy játékos több mint 13,4 millió lejt nyert a tengerparti Dél-Efória üdülőhelyen vásárolt sorsjeggyel. (Mediafax)