Hát igen. Velük kell kezdeni, úgy illik. Majd a fiúk is sorra kerülnek egyszer. Tehát a lányok. A dolog még Nagyborosnyón kezdődött, mikor kis óvodásként bejelentettem, hogy Bubát elveszem feleségül, a kiságyamba fektetem, és jókat durmolunk együtt. Szüleim jót mosolyogtak a dolgon, és én is feledtem az ügyet, mert jött az iskola és vele együtt Mari, akinek a kezét is megfogtam a sorban állás közben. Közben be-bevillan még Edit, Dóri, Éva arca is, de ők inkább olyan messziről csodált kategóriaként. Aztán a gyönyörű, nagy nyarak Mártija a Tordai-malomnál, a kis szeles csacsogó lány, aki mindig eltűnik ősszel, mikor beszippantja Bukarest.
És ezzel vége is az idillikus falusi esztendőknek, és beköltözünk a Városba. A város szülővárosom, Sepsiszentgyörgy, melyet újból kellett „tanulnom”, meg kellett szeretnem, hisz a kórházból jóformán egyből Borosnyóra kerültem. Kicsit meg voltam illetődve, mikor betettem a lában a Mikó elemis, új épületébe, és Grüman tanító néni rám mosolygott egy teljesen új osztályközösség előtt. De hamar feloldódtam. Hála a lányoknak. Zsuzsi már akkor szószóló volt, vezérletével szárnyai alá vett a női osztag, és fél év múlva már osztályfelelős voltam, és ez a minden lében kanálság a mai napig rajtam is maradt. De térjünk vissza a lányokhoz. Mesibe mindenki szerelmes volt, így én sem kerülhettem el a dolgot, de Tucku, Etu fele is volt fel-fellángoló kikacsingatás. Az igazi, az első nagy ő a felsős évek előtt azonban Réka volt, akinél minden délután ott voltam játszani a nagy csapattal együtt, és akit én hagytam el orvul egy Juci nevű délibábért. Nagyon bántam aztán, de megkaptam méltó büntetésem, útilaput kötöttek a talpamra. Mindkét oldalról. Kellett nekem zeng az induló…
Aztán jöttek a gimis évek, már a nagy épületben, az osztálytársaknak nagyobb fiúk kezdtek udvarolni, mi a kisebb lányok felé kacsingattunk. Ennek aztán az lett a következménye, hogy beindult az Ildikó-vonal: két, egyenként is többéves nagy szerelem közt egy kicsi, pár hetes, de mind-mind Ildikók. Nem csoda, hogy mikor az utolsó Ildi után bejelentettem otthon, hogy nősülnék, csak annyit kérdeztek: Hogy hívják, fiam? Ildikó-e? S amikor mondtam, hogy nem, Éva, akkor – a hosszú előző korszak viselt dolgaitól meggyötörten – egyből azt válaszolták: Elveheted, fiam. S csak aztán kezdtek el érdeklődni, ki is az a mai kedves feleségem.
Mert hát ugye Éva lett az, aki a sort lezárta, aki maga a pezsgő élet, az örökmozgó életerő. Rám is fért némi gatyába rázás és földre rángatás, a kifejezések legjobb értelmében. Persze, a nők sora folytatódott és folytatódik ma is, hiszen nagyon szeretem és tisztelem őket, és intéznivalóim hosszú sorában mindig akkor haladtam, ha a másik nem képviselői álltak a pult túlsó oldalán. És most tessenek figyelni! Nem azért, mert ellenállhatatlan „sármőr” volnék kopasz 130 kilómmal. Hanem, mert velük egyből megtalálom a kommunikációnak azt a hangját, amelyből azonnal kiderül, hogy nem másodrangú, kettes számjegyű állampolgárt akarok nem létező bájaimmal lehengerelni, hanem a Jóistentől belső és külső szépséggel egyaránt gazdagon megáldott, velem egyenrangú félként tekintek reájuk, vagy ismerem el már kezdetekben viselkedésemmel azt, hogy meghajtom fejem a nálamnál nagyobb tudás és hozzáértés előtt.
E kis jegyzetecske sem dicsekvő trófeafelsorolás akart lenni, ez remélem nyilvánvaló, hisz akik közelebbről ismernek, tudják, hogy képtelen vagyok női lényhez – egyáltalán emberhez – érzelemmentesen közeledni. Az emlegetett lányok, hölgyek döntő többségével, férjükkel, családjukkal élő, baráti kapcsolatom van ma is. Ez a pár sor inkább tisztelgés azok előtt, akiknek mai mivoltomat, személyiségemet köszönhetem.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
