Rockopera Székelyföldnek
Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén 20.30 órától a csíksomlyói Hármashalom-oltárnál mutatják be a G. Nagy Ilián által írt Csaba királyfi székely rockoperát. Az őskeresztény ihletettségű, a székelységhez kötődő régi csángó imádságokat feldolgozó, a rockot, a klasszikus és a népzenét ötvöző mű díszbemutatójára ingyenes a belépés.
A nagyméretű előadás több csíkszeredai és székelyföldi zenész és énekes, hazai és magyarországi néptáncegyüttes, valamint a szentegyházi gyermekkórus közreműködésével valósul meg. A rockopera díszbemutatójára százezres közönséget várnak.
Ötletgyűjtés
A Háromszéki Közösségi Alapítvány augusztus 18-án, kedden 15–20 óráig ötletgyűjtő kampányt szervez a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban, ahol javaslatokat gyűjt arról, hogy milyen közösségi célokért tekerjenek szeptember 18-án Sepsiszentgyörgyön. Javaslatokat várnak augusztus 21-ig elektronikus formában is a hka@hka.ro e-mail címen.
Hitvilág
* A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánián zajlik az evangelizációs hét kiscsoportot befejezett–ötödik osztályt végzett gyermekek számára. A program: ma 10–16 óráig foglalkozások, szombaton 9 órától indulás Esztelnekre (17 órára vissza), vasárnap 10.30 órától hálaadó szentmise.
* A sepsiszentgyörgyi belvárosi református egyházközségben is folyatódik a Ragyogj, csillag! gyermekevangelizációs hét vasárnapig, naponta 10–14 óráig.
* Szombaton, augusztus 15-én Nagyboldogasszony főünnepe. A katolikus egyházban kötelező ünnep. Sepsibükszádon 12 órakor tartják a búcsús szentmisét.
Zene
A sepsiszentgyörgyi Erzsébet park zenepavilonjában vasárnap 12 órától hangversenyt tart a kézdivásárhelyi tanulók klubja fúvószenekara és mazsorettcsoportja. Vezényel: Gyergyai Barna.
Megjelent
A Székelyföld legfrissebb, augusztusi számában Kántor Lajos, Markó Béla, Radnóti Sándor és Sárközi Mátyás reflexióit olvashatjuk Balla Zsófiának a júliusi számban megjelent, A vers hazája című vitaindítójára. Ahogy Radnóti Sándor fogalmaz: „Nagyon is elképzelhető, hogy egy író regionális értéke, helyi értéke nem azonos a magyar nyelvű irodalmakban elfoglalt fiktív összértékével, s akkor előfordulhat az az igazságtalanság, hogy egy amannál korántsem jelentősebb, de a magyarországi magyar irodalom helyi értékében mondjuk hasonló szintet képviselő íróról több szó esik Magyarországon…” Az augusztusi számból kiemelendőek még Király László és Szepesi Attila versei, Vári Attila és Lucian-Dan Teodorovici prózája (utóbbi Szonda Szabolcs fordításában), illetve Sántha Attila, Lakatos Artúr és Mirk Szidónia-Kata izgalmas tanulmánya. A lapszámot Nagy Melinda illusztrálja.
Meghosszabbított pályázat
A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület kuratóriuma július 31-ről augusztus 28-ra hosszabbította a 2015/2016-os támogatási évre szóló ösztöndíj-pályázatát. Pályázatot a 2014/2015-ös tanévben magyar nyelvű oktatásban részt vevő, 7–10. évfolyamon tanuló, kiemelkedő tehetséget mutató és szociálisan hátrányos helyzetű diák szülője/gyámja mint magánszemély nyújthatja be. További információk 10–16 óráig igényelhetők a 0264 531 153-as, a 0755 172 225-ös telefonszámokon vagy a nyilas_misi@yahoo.com e-mail címen. A Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület munkájáról a www.nyilasmisi.ro honlapon olvashatnak.
Képernyő
Az RTV3-on ma 11.30 órától: A daganatos betegségek nagy része krónikus betegségnek tekinthető. A Képzelt kávéházban arra keresik választ, hogy mit tehet a beteg, amikor szembesül a diagnózissal, és hogyan veheti fel a harcot, hogyan küzdhet meg a betegséggel. Tudják, hogy a megelőzés lenne a legfontosabb, de mit jelent az aktív megküzdés a rákkal? A Képzelt kávéház vendégei pszicho-onkológiai szakemberek, daganatos túlélők, lelkészek, orvosok, pszichológusok.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön mától csütörtökig naponta 20–8 óráig a Császár Bálint utcai Farma-Line I. (telefon: 0367 412 103, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), 8–12 és 16–20 óráig szombaton a Gróf Mikó Imre utcai Help Net (0367 802 977), vasárnap a Szorgalom sétányi Galenus (0267 313 929), Kézdivásárhelyen a Salix (0267 364 974), hétfőtől a Salvator (0267 362 961), Kovásznán szombaton 8–12 óráig a Vipera (0267 342 851), szombaton 8–16 óráig, vasárnap 10–14 óráig a Farmacom (0267 340 914), Baróton szombaton 9–13 óráig a Hermann (0267 377 366) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Röviden
CSERNÁTONI NÉPTÁNCTALÁLKOZÓ. Augusztus 15–16-án Csernátonban zajlik az Ika-vári színpadnál a néptánctalálkozó. A tematikus előadás és tánc mellett játszóházzal, kézművesvásárral és kiállítással várják az érdeklődőket.
ÁRAMSZÜNET. Bölönpatakon augusztus 21-éig hétköznap 8–17 óráig, Sepsiszentgyörgyön ma 8–16 óráig a 63-as transzformátorállomás körzetében, a tisztítóállomásnál és a TEGA Rt. Energia utcai műhelyénél szünetel az áramszolgáltatás.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. a háztartásban feleslegessé vált elektromos és elektronikai eszközöket, használt bútorokat és a szelektív hulladékot ma és hétfőn Baróton gyűjti 12–20 óráig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.