A megyei tanács segítségével négy, közigazgatásilag Baróthoz tartozó falu kultúrháza újult meg az elmúlt időszakban. Lázár-Kiss Barna András polgármester szerint a megyeháza által meghirdetett, pályázatonként tízezer lejt biztosító támogatással élni kell, ezért a jövő esztendőben is együttműködni kíván a Tamás Sándor által vezetett intézménnyel.
A legjelentősebb beruházást Köpecen hajtották végre, ahol felújították a bejáratot és az előteret, lemeszelték az épületet. Az önkormányzat saját költségvetéséből fedezi a kultúrház előtti tér rendezését: a kivágott fák helyett díszfákat ültetnek, újrafüvesítenek és visszahelyezik a megjavított padokat. Bodosban a kisterem padlózatát cserélték ki, és újjáépítették a kályhát. Felsőrákoson szintén a padlózat újult meg, Bibarcfalván pedig az illemhely.
„Az évről évre végzett felújításokkal nemcsak azt tudjuk elérni, hogy továbbra is használhatóvá váljanak középületeink, hanem szebbek és modernebbek lesznek, ezért a megyei tanáccsal együttműködünk a következő esztendőben is – nálunk minden egyes korszerűsítésre fordítható lejnek megvan a helye” – nyilatkozta a városvezető.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.