A városnak vissza kell nyernie régi fényét, hangulatát, és be kell hoznia a jelenlegi városvezetés által okozott súlyos lemaradást. Ez a program nem csak az én programom, hanem az egész marosvásárhelyi lakosságé — mondotta programbeszédében Borbély László, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje kampányindító rendezvényén.
Egy mandátum Kolozsvárott
Az RMDSZ egy-egy tanácstagmandátumot veszíthet a Kolozs megyei, illetve a kolozsvári tanácsban a Magyar Polgári Párt miatt — figyelmeztetett tegnap Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es szenátor, aki szerint az is lehetséges, hogy a jelenlegieknél eggyel több mandátumot szerezzen a magyarság — ha sikerül választási szövetséget kötni az MPP-vel.
Tőkés autonómiákat szorgalmaz
Az autonómiák rendszerének differenciált bevezetése nemcsak a kisebbségi magyarság, hanem a délkelet-európai térség stabilitása szempontjából is fontos lenne — fejtette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő az Európai Parlament délkelet-európai országokkal való kapcsolatokért felelős küldöttségének ülésén. A tanácskozás meghívott előadója Oliver Dulic szerb parlamenti elnök volt, aki elmondta: a május 11-i szerbiai parlamenti választások legfőbb tétje az, hogy Szerbia az ,,európai utat" válassza. Tőkés a délvidéki magyarok és a koszovói szerbek helyzetének azonos mérték szerinti rendezése mellett foglalt állást. Ezzel szemben Jean Marinescu képviselő a kisebbségi autonómia ,,veszélyes" voltára hívta fel a figyelmet. Tőkés ismertette a tanácskozás résztvevőivel a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács nevében a Bukarestben zajló NATO-csúcsértekezlet alkalmából megfogalmazott nyílt levelet, és rámutatott a kisebbségi kérdés meghatározó fontosságára a volt Jugoszlávia összeomlásában. Véleménye szerint ugyanazokat a hibákat és vétkeket a mai Szerbiában és az egyesült Európában nem szabad megismételni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.