Sztrájkkal fenyegetnek az orvosok – írja a Főtér.ro, a hétvégi bejelentésről több bukaresti hírportál is részletesen beszámolt. Túl alacsonynak tartják a bérüket, és kifogásolják köztisztviselői minősítésüket is.
Az orvosok egyelőre Facebook-csoportban szervezkednek azt követően, hogy a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék nemrég határozatában köztisztviselőnek minősítette őket, illetve megtiltotta, hogy hálapénzt fogadjanak el. A hétvégén a Romániai Orvosi Kamara ismét bírálta a legfelsőbb bíróság szóban forgó döntését – közölte a Krónika Online.
Tegnap estig több mint 18 ezer orvos csatlakozott egy facebookos kezdeményezéshez, amelynek tagjai az egészségügyben fizetett alacsony bérek növeléséről, valamint egy általános orvossztrájk lehetőségéről egyeztetnek. A Facebook-oldal címe: Az orvosok készen állnak az általános sztrájkra. Méltányos fizetést akarunk!
Gheorghe Borcean, az orvosi kamara elnöke úgy fogalmazott: számukra sem volt kellemes az eddigi helyzet, hiszen rendkívül frusztráló az orvosoknak, hogy a páciensektől kapott ajándékoktól, figyelmességektől, adományoktól függnek, „de ez sajnos így van”. „Az egészségügyi alkalmazottak szeretnék leginkább, hogy eltöröljék ezt a kínos rendszert, éppen ezért többször is kértük a béremelést az egészségügyi tárcát éppen vezető minisztertől” – magyarázta Borcean. A csoport tagjai nem csak bérkövetelésről beszélnek, szóvá tették az egészségügyi rendszer rossz felszereltségét, illetve azt, hogy az elavult infrastruktúra miatt egyre több orvos hagyja el az országot. Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter szombat este a Facebookon jelezte: a hét folyamán egyeztetést kezdeményez az egészségügyi szakszervezetek, az orvosi érdekképviseletek, illetve Eugen Teodorovici pénzügyminiszter és Victor Ponta miniszterelnök részvételével annak érdekében, hogy megoldást találjanak a bérkövetelésekre.