A sok sérült játékos miatt elmarad a Sepsi OSK ma délutánra időzített edzőmérkőzése – tudtuk meg az alakulat edzőjétől, Valentin Suciutól. A piros-fehéreknek 18 órától a román élvonalból kieső Brassói FC-vel kellett volna találkozniuk, azok után, hogy szombaton 1–1-es döntetlent játszottak a friss harmadosztályos Szászhermánnyal. (t)
Élen az Astra
Az egyre jobb formában futballozó Gheorghe Hagi által irányított Viitorul hazai pályán a Chiajnát verte 3–1-re az I. ligás labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában, ezzel dobogós lett. A Jászvásár nem tudott mit kezdeni a Dinamo csapatával, akárcsak a Pandurii a Kolozsvári CFR alakulatával, így mindkét találkozó döntetlennel ért véget. Az eredmények: Petrolul–Botoşani 2–1, Temesvári Poli–Craiova 1–1, Steaua–Marosvásárhelyi ASA 1–1, FC Voluntari–Astra 1–2, Jászvásár–Dinamo 0–0, Viitorul–Chiajna 3–1, Pandurii–Kolozsvári CFR 1–1.
A tabella:
1. Astra 4 2 1 14–12 14
2. Dinamo 3 4 0 7–2 13
3. Viitorul 3 4 0 13–9 13
4. Jászvásár 3 2 2 5–6 11
5. ASA 2 4 1 7–3 10
6. Steaua 2 4 1 6–4 10
7. Pandurii 2 3 2 6–8 9
8. CFR* 3 3 1 9–6 6
9. Craiova 1 3 3 5–6 6
10. Botoşani 1 3 3 5–7 6
11.Chiajna 1 2 4 8–11 5
12. Temesvár 1 2 4 4–8 5
13. Voluntari 0 4 3 4–10 4
14. Petrolul* 1 4 2 6–7 1
* hat-hat büntetőpont levonva
(miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.