Romániában is lelepleztek egy nemzetközi embercsempészbandát, amely szíriai és iraki migránsok Nyugat-Európába juttatására szakosodott – közölte tegnap a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség.
A bűnszövetkezetnek román, bolgár és török állampolgárságú tagjai voltak, akik a migránsok beszervezésében, szállításában, elszállásolásában vettek részt, és a román országhatár illegális átlépésében segítették őket. A migránsok átlagosan ötezer dollárt fizettek fejenként a banda tagjainak azért, hogy a schengeni övezetbe juttassák őket.
Az ügyészség közleménye szerint az embercsempészek néhány napig különböző bukaresti szálláshelyeken bújtatták el a migránsokat, majd a lehető leggyorsabban az ország nyugati határára kísérték őket, és azt tanácsolták nekik, hogy a határ illegális átlépése után kérjenek politikai menedékjogot.
A vádhatóságnak egy tavalyi esetet is sikerült felgöngyölítenie, amikor a bűnszövetkezet tagjai nyolc afgán menekültet juttattak át Calafat környékén a bolgár–román határon. Az ügyben négy román és két bolgár gyanúsított ellen indult bűnvádi eljárás, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség tegnap bűnszövetkezetben való részvétel és határsértésben való bűnsegédlet gyanújával kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.