Abban a tévhitben éltem, hogy Lehár Ferenc A mosoly országa című operettje a Monarchia valamelyik fővárosában, Bécsben vagy Budapesten született, valamikor a múlt század első éveiben. Abban nem tévedtem, hogy édesapja katonazenekar-vezető volt, a Theater an der Wien kürtöse, és számos táncot, keringőt komponált.
Ferenc fia a prágai konzervatóriumban tanulva jegyezte el magát egy életre a zenével és a zeneszerzéssel. De első próbálkozásai kudarcba fulladtak. Bécsben telepedett le, ahol megtapasztalhatta az első elismeréseket. A mosoly országa (Berlin, 1929) újabb mérföldkő az operett történetében...
Bocsásson meg a kedves olvasó, kissé megtévesztő lehet a választott címem, amit előbb kigondolok, s köré fonom mondanivalóm. A mosoly országa lehetne a mienk, Erdély vagy anyaországunk, de ily minősítésre még várnunk kell. Leszűkítem a cím „hatáskörét” városomra, a székelység jelenlegi, netán Európa majdani kulturális fővárosára. És maradok a mosoly városnegyedével, Új-Szemerjával. Bár lakónegyedemben a postaügynökség elköltöztetése óta sok idős ismerősöm arcáról eltűnt a mosoly, azért nyugdíjas korunkra sem maradtunk teljesen mosolytalanok. Megtaláltam majd’ mindent, amit keresek az iskolások tan- és írószerboltjában, amelynek Heuréka a neve. De kedves, fiatal patikuslányoktól, asszonyoktól vásárolom családorvosom receptje alapján a Pro-Sanában a pirulákat, amelyek mellé hamarabb teszik markomba a visszajáró aprót – megköszönve, mosoly kíséretében, hogy náluk vásároltam –, mint ahogy magam jelezném hálámat irántuk. Szinte nem is a közelségük okán keresem fel naponta a Noraxa-Fruct kis vegyesboltját, a hozzánk 1973-tól hűséges Kovamat élelmiszer-, piperecikküzletet, hanem az ott dolgozó nők kedves mosolya-modora miatt is!
A több mint négy évtizedes sepsiszentgyörgyi múltam ideje alatt nagyon sok munkással és értelmiségivel volt alkalmam megismerkedni. Az Új-Szemerján épült tömbházakban végleges otthonra leltekkel köthettem életre szóló barátságot. A Golgota kereskedelmi központban létesült üzletek vonzáskörében vásárlók közül egy nyugdíjas tanítónő, volt színházi alkalmazott sietve közelít. Sejtettem, fontos mondanivalója akadt régi találkozásunk óta. Kissé zavart mozdulatokkal keresgél táskájában szavak kíséretében: ne siess, mutatni szeretnék valamit. A mindig mosolygós édesanya, akit a sors eléggé próbára tett, megviselt, ezúttal osztozni szeretett volna anyai-szülői örömében. Ezért adta kezembe lapunk július 9-ei számát, hogy olvassam fiáról, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum könyvtárosáról szóló emberközeli, nagyszerű riportot... Szégyenkezve vallottam be: olvastam, csak azt nem tudtam, hogy a te fiad vitte végbe ezt a nagyszerű sportteljesítményt! Amire magam is büszke vagyok városom polgáraként, és átérzem-megértem szülői büszkeségedet, örömödet.
Háromszék nem alkudott 1848–49-ben! És a háromszékiek nem alkusznak 2015-ben sem – állapítottam meg önmagamban, amióta az utóbbi években oly sok mosolygó szülővel találkozom városnéző útjaim során!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
