Vásárhelyi ForgatagAz elektronikus zenétől Mátyás királyig

2015. augusztus 22., szombat, Magazin

A múlt és a jelen is helyet kap a Vásárhelyi Forgatagon: míg a Maros-parton Mátyás király üzenetét közvetítik, az Aranykakasban a kortárs művészet legkülönfélébb ágaiból nyújtanak ízelítőt.
 

A jövő héten kezdődő Vásárhelyi Forgatagon idén is helyet kap a múlt évben elindított kortárs művészeti tér, új névvel és új helyszínen. „Főként a fiataloknak és a kortárs művészetek kedvelőinek jelent szórakozási lehetőséget ez a különleges színfolt. A programok nagy részét úgy válogattuk össze, hogy az erdélyi, a romániai és nemzetközi kortárs művészetből mutassunk meg érdekességeket a zene, színház, mozgás vagy a képzőművészet területén” – fogalmazott Fülöp Tímea programkoordinátor a Szféra – kortárs művészeti tér célkitűzésiről. A Szféra jövő péntektől vasárnapig mindennap este 10-ig kínál programokat, méghozzá különleges helyszínen, az Aranykakas udvarán, amelyet Jakab Szabolcs rendezett be. „A régi, romos épületből és udvarából megpróbáljuk a legtöbbet kihozni úgy, hogy érezhető legyen, a kortárs művészeteknek adunk teret” – mondta Jakab Szabolcs. A Szférában lesznek állandó programok, mint az urban painting, a The Roots elnevezésű fába vésett képzőművészeti kiállítás, de lesz slam poetry workshop, dizájnvásár, mozgás- és táncművészeti műhely, különböző szakelőadások, könyvbemutató, esténként pedig zenei programok szórakoztatnak. „Sikerült olyan feltörekvő zenekarokat meghívni, amelyek nagyon változatossá teszik a műsort, valami mást, újszerűt jelenítenek meg a zenei palettán” – adott ízelítőt Fülöp Tímea.
A Színházi Forgatagot B. Fülöp Erzsébet és Jakab Orsolya mutatta be. Utóbbi elmondta, idén első alkalommal a Spectrum Színház is bekapcsolódott, sőt, rögtön, némi „őrültséggel” és egy premierrel színezik az eseményt, ugyanis itt mutatják be Az őrült naplója című Gogol-remekművet. A Színházi Forgatagon játsszák a tavaly nagy sikert aratott Egyszeröt című előadást is, amely B. Fülöp Erzsébet rendezése, és a tavalyi forgatag óta nem került színre a szállodai szobában játszódó előadás. A Yorick Stúdió a Tündérország című előadással száll be, szombaton a Levél utcai Stúdió 2-ben a Liselotte és a májust adják elő Harsányi Zsolt rendezésében .
A Színházi Forgatag részeként vasárnap a Kultúrpalotában mutatják be Dévai Nagy Kamilla és Kilyén Ilka Bokréta című előadását. Versek és megzenésített versek hangzanak el Áprily Lajos, Berde Mária, Dsida Jenő, Székely János, Jánosházy György, Kalász László és Fekete István műveiből.
Ugyanakkor nem marad el a vásári csinnadratta sem: idén Mátyás király egykori és mostani üzenetét tolmácsolják a mulatni vágyóknak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-08-22: Nemzet-nemzetiség - :

Lakatos Mihály: A Székelyföldön

A hazával mi már csak úgy állunk,
mint Istennel áll a hívő ember.
Bár kimarjult hitén száz meg száz lyuk,
hisz azért, mert nem hinni nem mer.
2015-08-22: Magazin - :

Több mint négyszáz tonna búza gyűlt össze (Magyarok Kenyere)

Augusztus 20-án nemcsak a Nemzet Kenyerét sütötték meg Szolnokon, hanem a Magyarok Kenyerét is Pécsen. Ha az előbbi a Kárpát-medence öt régiójának öt települése összefogásából készült el, az utóbbi számos kis és nagy település búzaadományából. Két külön kezdeményezés, de mindkettő célja az összefogást, az egymásra figyelést erősíteni.