Forma–128 pontra nőtt Hamilton előnye

2015. augusztus 24., hétfő, Sport

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte meg a Forma–1-es Belga Nagydíjat, ezzel 28 pontra növelte előnyét az összetettben csapattársával, Nico Rosberggel szemben. Hamiltonnak ez pályafutása 39., az idei szezonban a hatodik futamgyőzelme. Rosberg mögött Romain Grosjean, a Lotus francia pilótája végzett a harmadik helyen.

A mezőny kétszer rajtolt el, mert Nico Hülkenberg autója meghibásodott, miután mindenki elfoglalta a helyét a rajtrácson, de a második start gond nélkül zajlott. Hamilton megtartotta a vezető pozíciót, közben a negyedik helyről induló Sergio Perez már az első kanyarban második volt, Daniel Ricciardo pedig feljött harmadiknak. A 20. körben Grosjean utolérte és könnye­dén megelőzte Perezt, ezzel feljött a harmadik helyre. Vettel nem állt ki másodszor kereket cserélni, így a harmadik helyen haladt, miközben előtte és mögötte már minden riválisa legalább kétszer cserélt gumit. Tíz körrel a leintés előtt tehát Hamilton, Rosberg, Vettel volt a dobogósok sorrendje. A hajrában az első két helyen már nem történt változás, Vettel azonban az utolsó előtti körben jobb hátsó defektet kapott, így a harmadik hely Grosjean ölébe hullott. A vb-pontversenyek állása: * pilóták: 1. Hamilton 227 pont, 2. Rosberg 199 pont, 3. Vettel 160 pont, 4. Räikkönen 82 pont, 5. Massa 82 pont * csapatok: 1. Mercedes 426 pont, 2. Ferrari 242 pont, 3. Williams 161 pont, 4. Red Bull 108 pont, 5. Lotus 50 pont.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 777
szavazógép
2015-08-24: Sport - :

Az aranylabdás Albert Flóriánra emlékeznek (Kiállítás)

A nemzet sportolója előtt tisztelegve Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub szervezésében Albert Flórián-emlékkiállítás nyílik Sepsiszentgyörgyön augusztus 27-én, csütörtökön 17 órától a Lábas Házban, melyet Tischler Ferenc, Sepsiszentgyörgy al­polgármestere és Nemes Áron, a Sepsiszentgyörgyi Iskolás Sportklub igazgatója nyit meg.
2015-08-25: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Kiállítás
Sepsiszentgyörgyön a Köntés Galériában ma 18 órakor megnyílik Dávid Júlia festőművész kiállítása. Megnyitóbeszédet Gazda József műkritikus mond. Dávid Júlia művészete különleges egyéniségén átszűrve, bensőjét, vízióját hozzáadva ötvözi az egyetemes és magyar ősi motívumokat a népművészet motívumaival.