Akárcsak világszerte, Csehországban is vészesen csökken a házasságok és emelkedik a szabad párkapcsolatok száma, újabban ezekből származik az újszülöttek több mint fele.
A cseh statisztikai hivatal közlése szerint a házasságkötések száma az utóbbi öt évben évente átlag 40 és 50 ezer között mozgott, ami csak fele a kilencvenes évek adatának. Ugyanakkor a szabad párkapcsolatok száma folyamatosan emelkedik: míg 1991-ben 85 ezer, és 2001-ben 125 ezer szabad párkapcsolatot tartottak nyilván, addig 2011-ben már 234 346-ot mutatott ki a népszámlálás.
A házasság nélküli párkapcsolatokat legnagyobb számban a százezernél több lakosú városokban rögzítették, például a fővárosban, Prágában arányuk 14,4 százalék. Hasonló a helyzet az ország nyugati részén fekvő Karlovarsky és az Ústecky régióban is. A 2011-es népszámlálás szerint a párkapcsolatok 56 százalékában nem volt gyerek. Ezen kapcsolatok több mint ötven százalékát 25 és 39 év közöttiek alkotják.
A cseh statisztikai hivatal szerint a tartós szabad párkapcsolat gyakoribb a magasabb képzettséggel rendelkező személyek körében, míg az alacsonyabban képzettek a klasszikus házasságot részesítik előnyben. A szociológiai felmérések szerint a klasszikus házasságban a felek 67 százaléka közösen kezeli a családi pénzeket, a párkapcsolatban ez az arány alig 40 százalék körül mozog.
A csehországi újszülöttek mintegy 60 százaléka az utóbbi években házasságon kívüli kapcsolatokban születik – jegyezte meg a cseh statisztikai hivatal. (MTI)