Mit tegyünk, hogy boldogok legyünk?

2015. augusztus 28., péntek, Magazin

A 99U szakoldal az utóbbi évek kutatásai alapján összeállított egy listát olyan szokásokról, amelyek a tudományos eredmények alapján a kifejezetten boldog emberek sajátjai. Minden egyes szokás kapcsolatát a boldogsággal több kutatás is megerősítette, így ennek a hat szokásnak az elsajátítását érdemes megfontolni.
 

1. Legyünk elfoglaltak, de ne vállaljuk túl magunkat. A pszichológiai kutatások szerint a sok munkával és az ebből származó produktivitással, eredményekkel boldogabbak lehetünk, viszont néha tudnunk kell nemet mondani, mert be kell osztani az energiánkat. Vállaljunk olyan munkákat, amelyek a megszokott környezetünkből, komfortzónánkból kiszabadítanak, de az ilyen megbízásokból sem szabad egyszerre túl sokat vállalni.
2. Legyen legalább öt olyan barátunk, akikkel mindent megosztunk, mindent megbeszélünk az életünkről. A nemzetközi kutatások eredményei szerint átlagosan 60 százalékkal boldogabbak azok, akiknek legalább öt ilyen barátjuk van.
3. Önbecsülésünk ne külső körülményektől függjön. Ne hagyjuk, hogy iskolai osztályzatoktól, munkahelyi értékelésektől vagy éppen a facebookos kedvelések számától függjön az önbecsülésünk. Egyetemre és főiskolára jelentkezőknél figyelték meg egy kutatásnál, hogy akik a külső körülményektől teszik függővé önértékelésüket, alig lettek boldogabbak, ha oda vették fel őket, ahová leginkább szerették volna. Ezzel szemben drámai pszichológiai problémák és önbecsülési gondok jelentkeztek azoknál, akiknek nem sikerült a felvételi.
4. Rendszeresen sportoljunk, ez a szokás az endorfin (boldogsághormon) termelésének egyik legfontosabb kiváltó oka.
5. Vállaljuk a kényelmetlenséget egy-egy új képesség elsajátításához. A kutatások szerint a legboldogabb emberek büszkén és jókedvvel gondolnak vissza azokra az időszakokra, amikor valami teljesen újat kellett megtanulniuk, noha ez a folyamat az elején sok buktatóval és kellemetlenséggel járt.
6. Gondoljuk meg jól, hogy milyen termékért adunk ki pénzt, hogy inkább élményekre tudjunk többet költeni. Azok az emberek, akik a pénzüket sokkal szívesebben költik élmények szerzésére, boldogabbak, mint akik a vágyott termékek megvásárlására fókuszálnak. (hvg.hu)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 757
szavazógép
2015-08-28: Magazin - :

Filmfesztivál Sztánán

A letűnt, kihalóban lévő népi életmód értékeit, a szék- és kapufaragók, cipészek, téglavetők, prímások világát mutatja be az erdélyi Sztánán augusztus végén tartandó II. Nemzetközi Népismereti Filmfesztivál – mondta Kós Béla főszervező.
 
2015-08-28: Nyílttér - :

Anyanyelvem védelmében (Szóvá tesszük)

Laptop, táblagép, okostelefon. Twitter, Instagram, Facebook. Kevés olyan személy akad, főleg a fiatalabb generáció körében, aki ne ismerné, ne használná naponta ezeket a műszaki vívmányokat, alkalmazásokat. A technika, az internet segítségével egyszerűen, gyorsan juthatunk információhoz.