LabdarúgásKiesett a Videoton, az Astra és a Steaua

2015. augusztus 29., szombat, Sport

A Videoton hazai pályán 1–0-ra kapott ki a Lech Poznantól az Európa-liga play-off körében: az első mérkőzésen a lengyelek győztek 3–0-ra, így összesítésben 4–0-lal jutottak tovább. Az Astra Giurgiu kedvező helyzetből várta az AZ Alkmaar elleni visszavágót, hiszen 3–2-re győztek az első találkozón.

Hollandiában a 80. percig még továbbjutónak számított a román csapat, majd a folytatásban öt perc alatt kétszer talált be az AZ Alkmaar. A Steaua az esélytelenek nyugalmával utazhatott Norvégiába, ahol Adrian Popa találata révén sikerült ugyan győzni, de ez kevés volt a boldogsághoz, így 3–1-es összesített eredménnyel a Ro­senborg jutott tovább az Európa-liga csoportköré­be. Az eredmények: Videoton FC–Lech Poznan 0–1 (0–4), AZ Alkmaar–Astra Giurgiu 2–0 (4–3), Rosenborg–Steaua 0–1 (3–1).
Csütörtökön a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolása után megválasztották az UEFA Az év játékosát is: a férfiak díját 2011 után második alkalommal a Barcelona argentin klasszisa, Lio­nel Messi érdemelte ki, megelőzve a Real Madrid ászát, Cristiano Ronaldót és szintén a Barcelona játékosát, Luis Suarezt. A nőknél a német Célia Sasic nyert; volt egy magyar származású lány is a legjobb háromban: a német válogatott Marozsán Dzsenifer.
A Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportjait hétfői lapszámunkban közöljük. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-08-29: Sport - :

Sportajánló

Labdarúgás. Tegnap elrajtolt a III. liga 2015–2016-os idénye.
Háromszéki csapataink közül a Zágoni FC játszik  itthon ma, a 18 órakor kezdődő találkozón a Németvásári Cetatea lesz az ellenfele. A mérkőzés helyszíne a községi futballpálya. A nagyon tartalékos megyeszékhelyi Sepsi OSK délután Galacon vendégszerepel, ahol a Metalosport ellen lép pályára. Bízunk mindkét csapatunkban és a jó bajnoki rajtban!
Teremlabdarúgás. Ma délután a Kézdivásárhelyi SE a spanyol San Antonio Abad de Valencia együttesével játszik barátságos, erőfelmérő mérkőzést a céhes városbeli sportcsarnokban. A futsaltalálkozó 18 órakor kezdődik, ezt megelőzően, 17.30-tól csapatbemutatóra kerül sor. A belépő 5 lejbe kerül felnőtteknek, gyerekeknek ingyenes. (t)
2015-08-29: Sport - :

Bolt simán győzött 200-on (Atlétikai VB)

A jamaicai a 100 után újabb számban győzte le nagy riválisát. Ez a második aranyérme a pekingi atlétikai világbajnokságon. A férfi 100 döntőjének visszavágóját várta mindenki a férfiak 200-as fináléjától, de a nagy párharc elmaradt. A hatszoros olimpiai bajnok jamai­cai sprinter sikere azért is parádés, mert idén nagyon keveset versenyzett, 200-on szinte nem is indult, a vb-n mégis kirobbanó formában tudott futni. Bolt 200 méteren sorozatban negyedik vb-aranyát gyűjtötte be.