2015 őszén – a központ átalakítása után – már látni fogjuk, hogy milyen lesz Sepsiszentgyörgyön a közlekedés a következő évtizedben, télen pedig lesz időnk átgondolni a kerékpárosok helyzetét is, és kidolgozhatjuk a meglévő biciklisávok bővítésére, illetve hálózatba kötésére vonatkozó terveket – közölte Antal Árpád polgármester, aki szerint 2016 tavaszán elkezdődhet a biciklibarát forgalmi rend kialakítása a megyeszékhelyen.
A városvezetőség a hétköznapi kerékpározást szorgalmazó Sepsi Bike Egyesülettel már hosszabb ideje egyezteti az elvárásokat és lehetőségeket, az elöljáró azonban a helyiek megkérdezése mellett egy szakcég bevonását is fontosnak tartja, mert az utcafelújítások során meggyőződött arról, hogy a megfelelő számítógépes programokkal jobban szimulálható és tervezhető a belváros forgalma. (demeter)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.