Kezdődik a bérletárusítás
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház 2015/2016-os évadára a bérletek árusítása szeptember 3-án, csütörtökön kezdődik. Az idei évadtól a www.jegymester.hu oldalon is lehet bérleteket vásárolni, a helyfoglalás is megoldható interneten.
A tavaly vásárolt bérletek – a Mecénásbérlet kivételével – az idei évadban is érvényesek. A bérlettípusok a tavalyiakhoz képest csak árban változtak. Ez alól kivételt képez a Mecénásbérlet, amely idén is 550 lejbe kerül, és előzetes helyfoglalást követően bármely előadáson érvényesíthető.
A 70 lejes Ábel-bérlet előzetes helyfoglalást követően bármely, a Tamási Áron Színház által Ábel-bérletesként hirdetett előadáson érvényesíthető a bérletkártyán feltüntetett öt belépés erejéig. Az idei évadban e bérlet tulajdonosai 5 lejes helyjegy kiváltásával a bemutatókat is megtekinthetik. Az oktatási és kulturális intézmények alkalmazottjai ezt a bérlettípust kedvezményesen, 50 lejért vásárolhatják meg, a nyugdíjasok 35 lejért. A 19 év alatti diákoknak 30 lejes, a vidéken élő nézőknek 35 lejes bérletet tudnak biztosítani.
A 2015/2016-os évadban hat új bemutatóval készül a Tamási Áron Színház. Az első bemutatóra, a Bocsárdi László által rendezett Vízkeresztre szeptember 17-én kerül sor az új stúdióban. Ezt követi Zakariás Zalán rendezése, a Jegesmedvék. A svéd darab egy idősödő nő elmagányosodását, gyerekeihez való viszonyát tárgyalja.
Az idei évadban folytatódik a fiatal rendezőknek/alkotóknak teret biztosító program: Sardar Tagirovsky Molière Úrhatnám polgár című komédiáját állítja színpadra. Az előadás bemutatójára szilveszter estéjén kerül sor. Nagy Botond Sardar Tagirovsky évfolyamtársaként szintén a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem frissen végzett diákja, aki a svéd drámaíró, Strindberg Júlia kisasszony című műve alapján rendezi meg a Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel című kísérleti produkciót.
Victor Ioan Frunză, aki a legutóbbi előadásáért UNITER-díjat kapott, és aki a 2013/2014-es évadban a Macska a forró bádogtetőn című produkciót rendezte a Tamási Áron Színházban, a Halni jó! című előadást viszi színpadra tavasszal. Forgách András Halni jó! című művét Szuhovo–Kobilin Tarelkin halála című groteszk komédiája alapján írta, viszont a történet a mai Budapestre, egy körgangra kerül. Az évad legutolsó produkciójaként szintén egy magyar szerző, Molnár Ferenc egyik legsikeresebb művét, a Liliomot láthatják Bocsárdi László rendezésében. A két, faluról városra költözött cselédlány keserves élettörténetének bemutatásával számtalan kérdés fogalmazódik meg.
A bemutatók mellett továbbra is műsoron maradnak az elmúlt évadok legsikeresebb előadásai, valamint különböző vendégelőadásokat tekinthet meg a közönség.
A Tamási Áron Színház új évadára szóló bérletek a városi kulturális szervezőirodában vásárolhatók meg; a jegyvásárlás, helyfoglalás is itt történik személyesen, illetve a 0267 312 104-es és a 0728 083 336-os telefonszámon, valamint a www.jegymester.hu honlapon.
Színház
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és a városi művelődési ház szervezésében ma 18 órától Meister Éva színművésznő bemutatja Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámáját a művelődési ház Ignácz Rózsa Termében.
Képernyő
RTV1. Ma 15.30 órától Erdély ipartörténete – Villany a havasról (második rész). A múlt század elején Kolozsvár utcai világítását már villanyárammal oldották meg. Az elektromos energiát a havason, a közeli Hideg-Szamos völgyében megépített vízi erőmű biztosította. Ennek nyomai ma is látszanak. Balázs János és Miholcsa Gyula végigjárta a Hideg-Szamos völgyét.
Kiállítás
❁ A Kovásznai Kádár László Képtárban Hervai Katalin sepsiszentgyörgyi grafikus egyéni tárlata szeptember 1-jéig tekinthető meg.
❁ A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban a Románia ókori arany- és ezüstkincsei című időszakos tárlat, mely az ország határain belüli régészeti emlékek legjavát sorakoztatja fel, szeptember 6-áig látogatható hétfő kivételével mindennap 9 és 18 óra között. A kiállításra a belépő felnőtteknek 10, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 5 lej. A jegy a múzeum állandó tárlataira is belépést biztosít.
❁ A sepsiszentgyörgyi Magmában a Családban marad sorozat 4. kiállításán a kézdivásárhelyi Sárosi Csaba és Mátyás munkáit lehet megtekinteni. A kiállítás szeptember 6-áig tart nyitva naponta 11–19 óráig. Bővebb információ a www.magmacm.ro honlapon.
❁ A sepsiszentgyörgyi Köntés Galériában a Marosvásárhelyen született, jelenleg Magyarországon élő Dávid Júlia festőművész kiállítása látogatható. Dávid Júlia művészete különleges egyéniségén átszűrve, bensőjét, vízióját hozzáadva ötvözi az egyetemes és magyar ősi motívumokat a népművészet motívumaival, így teremt teljesen eredeti alkotásokat a szemlélő számára.
❁ A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ harmadik emeleti kiállítótermében Miklóssy Mária festőművész kiállítása szeptember 27-éig látogatható.
Rádió
A Mária Rádió sepsiszentgyörgyi stúdiójának élő adásai: ma 14.45 órától imaszándékok fogadása, 15 órától irgalmasság rózsafüzér, 15.15-től zenés köszöntő, 15.55-től műsorismertető, 17 órától imaszándékok fogadása, 17.15-től örvendetes rózsafüzér, 18 órától szentmise Szentkatolnáról, 19 órától Úrangyala, 19.05-től Jézus él – Bajcsi Tibor műsora, 19.30-tól hírek este, 19.45-től esti mese.
Az interneten is meghallgatható a www.mariaradio.ro honlapon, fogható a 89,7-es rádiófrekvencián.
Búvártábor gyerekeknek
Az Alutus Egyesület, a Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság és a Tartós Közösségi Fejlesztésért Egyesület szeptember 2. és 6. között búvártábort szervez Rétyen és Dálnokon 10–18 éves gyerekeknek. Azoknak a gyerekeknek, akik részt szeretnének venni, röviden meg kell indokolniuk szándékuk miértjét a dezvoltaredurabilaalutus@gmail.com e-mail címen. További információkért érdeklődhetnek Cătălin Lazăr főszervezőnél a 0754 255 954-es telefonszámon. Jelentkezni ma 16 óráig lehet.
Nőszövetségi egyházmegyei konferencia
A Sepsi Református Egyházmegye nőszövetségeit meghívják az éves egyházmegyei konferenciára, amelyet szeptember 5-én, szombaton tartanak Mikóújfaluban. A program 9.30-kor bejelentkezéssel kezdődik, 10 órától istentisztelet a templomban, 10.45-től konferencia. A nőszövetségi konferenciára a bejelentkezéseket az esperesi hivatalban a 0267 313 363-as telefonszámra várják szeptember 2-án, kedden 14 óráig. A helyek száma nem korlátozott, amennyiben a megadott időpontig bejelentkeznek. Részvételi díj: 7 lej/fő. A konferenciára meghívják a szomszédos Brassói Egyházmegye Nőszövetségének küldöttségét is tizenöt főig.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 20–8 óráig a Sajtó utcai Transfarm (telefon: 0267 315 136, éjszaka csak a sürgősségi recepteket adják ki), Kézdivásárhelyen az Ambrózia (0267 360 608) gyógyszertár teljesít szolgálatot.
Hitvilág
Szeptember 13-án a 10.30 órakor kezdődő szentmise zárja a csíksomlyói Szűzanya-kegyszobor 500. évfordulója alkalmából meghirdetett Mária-évet. Az ünnepi búcsús szentmisét bemutatja és szentbeszédet mond Jakubinyi György érsek. Azok, akik nem tudnak elzarándokolni a kegyhelyre, a szentmisébe bekapcsolódhatnak a www.csiksomlyo.ro honlapon követhető élő közvetítés révén, valamint az erdélyi Mária Rádió hullámhosszán.
Röviden
MOZGÁSMŰVÉSZET. A sepsiszentgyörgyi Live-Art Alapítvány Olt utca 1. szám alatti táncstúdiójában ma és szerdán 19.30–20.30 óráig body-art – alakformáló mozgás hölgyeknek kezdő szinten. Telefon: 0722 233 774. Honlap: www.dancestudio.shp.hu.
TORNA. Az Ida Aerobik mai programja a sepsiszentgyörgyi uszodában: 8 órától aerobik felnőtteknek, 9 órától aerobik nyugdíjasoknak, 17 órától aerobiktánc óvodásoknak Kelemen Szende vezetésével, 19 órától aerobik felnőtteknek, 20 órától aerobik férfiaknak. Telefon: 0722 243 234.
ÁRAMSZÜNET. Ojtozban mától szerdáig naponta 8–16 óráig, Mikóújfaluban kedden 8–17 óráig, Sepsibükszádon és a kőbányánál kedden 8–17 óráig szünetel az áramszolgáltatás.
Kulcscsomót találtak a régi Szemerjától vezető kék pont turistajelzés ösvényén. Tulajdonosa a szerkesztőségben átveheti hétköznap 9–15 óráig.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.