Kisorsolták a Bajnokok Ligája, illetve az Európa-liga csoportjainak beosztását, valamint a napokban az is kiderült, hogy a legrangosabb európai kupasorozat, vagyis a Bajnokok Ligája összdíjazása növekszik, és minden eddiginél több pénz talál majd gazdára: 1,257 milliárd eurót osztanak ki. Ez pedig azt jelenti, hogy mindenki több pénzt kap, mint eddig: a jövő májusi milánói döntő győztese rekordot jelentő 15 millió eurónak örülhet – idén az FC Barcelona jutalma „csak” 10,5 millió volt.
Mostantól a csoportkör 32 résztvevőjének mindegyike 12 milliós rajtpénzhez jut, s a hat mérkőzésen minden győzelemért 1,5 milliós prémium jár, a döntetlen pedig 500 ezret ér. A nyolcaddöntő további 5,5 milliót, a negyeddöntő 6, az elődöntő pedig 7 milliót hozhat a konyhára. A finálé vesztese 10,5 millióval gazdagodik. Ezekhez az összegekhez jön még az úgynevezett piaci részesedés és a jegyeladásokból származó bevétel.
A címvédő FC Barcelona a német Bayer Leverkusennel, az olasz AS Romával, illetve a fehérorosz BATE Boriszovval került egy csoportba. A BL tízszeres győztes Real Madrid az elmúlt idényben negyeddöntős francia bajnok Paris Saint-Germainnel, a legutóbb a 16 közé jutott ukrán Sahtar Donyeckkel, illetve a svéd Malmővel csap össze. Az angol bajnok Chelsea a Dinamo Kijev és Makkabi Tel-Aviv mellett az FC Portóval mérkőzik. A csoportküzdelmeket szeptember 15. és december 9. között rendezik, az első két helyezett jut tovább. A nyolcaddöntős összecsapásokra február 16. és március 16. között kerül sor, a negyeddöntő párharcait április 5. és 13. között bonyolítják le, míg az elődöntőket április 26. és május 4. között rendezik meg. A finálé május 28-án Milánóban lesz.
A csoportok: A-csoport: Paris Saint-Germain (francia), Real Madrid (spanyol), Sahtar Donyeck (ukrán), Malmö (svéd); B-csoport: PSV Eindhoven (holland), Manchester United (angol), CSZKA Moszkva (orosz), VfL Wolfsburg (német); C-csoport: Benfica (portugál), Atlético Madrid (spanyol), Galatasaray (török), Asztana (kazah); D-csoport: Juventus (olasz), Manchester City (angol), Sevilla (spanyol), Borussia Mönchengladbach (német); E-csoport: FC Barcelona (címvédő, spanyol), Bayer Leverkusen (német), AS Roma (olasz), BATE Boriszov (fehérorosz); F-csoport: Bayern München (német), Arsenal (angol), Olimpiakosz (görög), Dinamo Zagreb (horvát); G-csoport: Chelsea (angol), FC Porto (portugál), Dinamo Kijev (ukrán), Makkabi Tel-Aviv (izraeli); H-csoport: Zenit (orosz), Valencia (spanyol), Olympique Lyon (francia), Gent (belga).
Az Európa-ligában a selejtező utolsó fordulójában a Videotont búcsúztató Lech Poznan a Basellel, a Fiorentinával, valamint a Belenensesszel találkozik. A Liverpool a Rubin Kazannyal, a Girondins Bordeaux-val, valamint a Sionnal került össze. A Legia Warszawa, Nikolics Nemanja együttese a Napolival, az FC Brugge-zsel és a dán Midtjyllanddal mérkőzik. A csoportküzdelmeket szeptember 17. és december 10. között rendezik, az első két helyezett jut tovább. Az egyenes kieséses szakasz első fordulójára február 18-án és 25-én, majd a nyolcaddöntős párharcokra március 10-én és 17-én kerül sor. A negyeddöntő párharcait április 7-én és 14-én bonyolítják le, míg az elődöntőket április 28-án és május 5-én rendezik. A finálé május 18-án Bázelben lesz.
A csoportok: A-csoport:Ajax Amsterdam (holland), Celtic Glasgow (skót), Fenerbahce (török), Molde (norvég); B-csoport: Rubin Kazany (orosz), FC Liverpool (angol), Girondins Bordeaux (francia), Sion (svájci); C-csoport: Borussia Dortmund (német), PAOK (görög), FC Krasznodar (orosz), Kabala (azeri); D-csoport: Napoli (olasz), FC Brugge (belga), Legia Warszawa (lengyel), Midtjylland (dán); E-csoport: Villarreal (spanyol), Viktoria Plzen (cseh), Rapid Wien (osztrák), Dinamo Minszk (fehérorosz); F-csoport: Olympique Marseille (francia), Braga (portugál), Slovan Liberec (cseh), Groningen (holland); G-csoport: Dnyipro (ukrán), Lazio (olasz), Saint-Etienne (francia), Rosenborg (norvég); H-csoport: Sporting Lisboa (portugál), Besiktas (török), Lokomotiv Moszkva (orosz), Skënderbeu (albán); I-csoport: Basel (svájci), Fiorentina (olasz), Lech Poznan (lengyel), Belenenses (portugál); J-csoport: Tottenham Hotspur (angol), Anderlecht (belga), AS Monaco (francia), Karabag (azeri); K-csoport: FC Schalke 04 (német), APOEL (ciprusi), Sparta Praha (cseh), Aszterasz Tripolisz (görög); L-csoport: Athletic Bilbao (spanyol), AZ Alkmaar (holland), Augsburg (német), Partizan Beograd (szerb). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.