Kánikulában zajlott a hétvégén Kézdivásárhelyen az értékszüret jegyében megszervezett idei Őszi sokadalom, és ha napközben a szinte kibírhatatlan meleg miatt elég kevesen jelentek meg az eseményeken, estére már rekordszámú érdeklődő fordult meg a Gábor Áron téren és a sokadalom többi helyszínén. A legtöbben, több ezren az esti koncertekre látogattak ki, amikor zsúfolásig megtelt a Gábor Áron tér. Idén több helyszínes utcazenével gazdagodott az értékszüret, és ugyancsak újdonságnak számított a kötényvarró verseny és a Hitélet sátor. A rendezvény elsősegély-ellátásáról a sepsiszentgyörgyi Salvatore Egyesület gondoskodott. A sokadalom tegnap este Bródy János- és Kormorán-koncerttel, illetve pompás tűzijátékkal ért véget.
Székelyföld madártávlatból
Harmincegy nagyméretű, zömében repülőgépből készült fotó látható szeptember végéig a Kosztándi Képtárban. Háromszék, Csík- és Gyergyószék, a Hargita szépséges tájai, természeti ritkaságai a megszokottól eltérő perspektívában tárulnak elénk Fodor István Székelyföld madártávlatból című kiállításán, mely szombaton nyílt meg az Őszi sokadalom szerves részeként.
A fotóst Ötvös Boglárka, a Székely Kalendárium szerkesztője hívta meg Kézdivásárhelyre. A gyergyószentmiklósi születésű Fodor István főállásban fül-orr-gégész szakorvos, Csíkszereda közelében, Szárhegyen és Szentegyházán rendel. A felvételeket eddig Erdély számos városában és Magyarországon is több helyen bemutatták, legutóbb Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán állították ki. „Minden fényképe nagyon jól megszerkesztett, egyensúlyban van, és mindegyikről sugárzik a lendület” – fogalmazott Bartha Zsolt fotóművész a tárlatmegnyitón. A tárlatlátogatóknak a vizuális élmény mellett gasztronómiai meglepetésben is részük lehetett a házigazda Hegedűs Ferenc és Bot Gábor sajtmester jóvoltából.
Séta a múltba
Akárcsak az előző esztendőkben, az idei Őszi sokadalom egyik leglátványosabb színfoltját a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének rendezvénye, a negyedik alkalommal megszervezett Séta a múltba időutazás jelentette.
Péntek délután a Vigadó kistermében Meister Éva színművész, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének tiszteletbeli tagja előadta Kocsis István Árva Bethlen Kata című monodrámáját. Ezt követően az egyesület tagjai a XIX. századot idéző ruhakölteményekben, a hozzájuk csatlakozott Zöld Nap Egyesület három tagja a 15. székely határőr gyalogezred korhű egyenruhájában, a Magyarfenesi Vegyes Kar pedig pompás kalotaszegi népviseletben korzózott a Gábor Áron téren. Utóbbiak az énekkar zászlóját is magukkal hozták. A főtéren tartózkodók több alkalommal is megtapsolták az időutazás résztvevőit.
Tegnap a református templomban megtartott istentisztelet után a kalotaszegiek egyházi énekeket adtak elő. Sajnos, idén Gyöngyös Város Barátainak Köre nem vett részt a rendezvényen.
Varrj egy szép kötényt!
Férfiak számára szervezett, Kihívás férfiaknak. Varrj egy szép kötényt! nevű versennyel csatlakozott az Őszi sokadalom rendezvényeihez idén a Zarah Moden Kft. és a New Fashion Rt.
A látványos és főképp szórakoztató próba nagy népszerűségnek örvendett, a színpad közelében korszerű varrógépekkel felszerelt sátorban nagy volt a mozgás, szombaton és tegnap is nagyon sokan próbáltak szerencsét és varrtak szakmai irányítás mellett egy-egy kötényt szeretteik számára, amelyet hazavihettek. A kötényvarrásba Bokor Tibor polgármester is bekapcsolódott. A versenyre való benevezéssel ajándékutalványt és sorsjegyet is kaptak a jelentkezők. Utóbbival részt vehettek a tegnapi sorsoláson, a nyeremény a két nadrággyár által felajánlott három értékes kerékpár volt.
„A nálunk dolgozó alkalmazottak többsége nő, és úgy gondoltuk, a férfiaknak is meg kell adnunk a lehetőséget arra, hogy bebizonyítsák: értenek a varrás művészetéhez. Annál is inkább, mert Kézdivásárhelyen ennek hagyománya van, hisz voltak itt híres, a szakmához kötődő céhek”– nyilatkozta Bakk-Vitális András, a Zarah Moden és New Fashion nadrággyár képviselője.
Népszerű pityókafesztivál
Szombaton, a Nemzeti gulyásnapon a Molnár Józsiás parkban hatodik alkalommal tartották meg a pityókafesztivált, a céhes város egyik legrangosabb főzőversenyét, amely évről évre egyre nagyobb sikernek és látogatottságnak örvend. Az idei versenyre tizenhat csapat – hét kézdivásárhelyi, két sepsiszentgyörgyi, egy-egy foksányi, kovásznai, budapesti, paksi, mezőkövesdi és csíkszeredai, valamint Hilib, Haraly és Gelence közösen – nevezett be.
A pityókafesztivál a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (Asimcov) által szervezett gasztroturisztikai fesztiválsorozat egyik fő eseménye, fővédnöke a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendje volt. Az ételek készítésének fő feltétele, hogy szabad tűzön, bográcsban főzzék, s minden ételnek tartalmaznia kell pityókát.
A főétel mellett minden csapat egy-egy hidegtálat is bemutatott. A házikenyeret, a savanyúságot, a fűszert, az ásványvizet, a pálinkát, a bort és az asztaldíszítést mindenki otthonról vitte. A szakmai zsűrit és a lovagrendet Bágyok Károly, a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendjének főkancellárja mutatta be. A hagyományos receptek alapján harminc fő számára elkészített ízletes ételeket a zsűrizés után szimbolikus összegért a látogatók is megkóstolhatták. A díjakat Bágyok Károly és a zsűritagok adták át a csapatoknak. Három első díjat osztottak ki, ebben Mezőkövesd, a Csíki Vállalkozók Egyesülete és a foksányi Argimix csapata részesült, második díjat a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete és a kovásznai Lányok-Asszonyok kapott, harmadik a Zöld Nap Egyesület és a Zatokás csapat (Hilib, Haraly, Gelence közösen) lett. Mezőkövesd csapata az első díj mellett a vándorserleget is átvette Foksány csapatától. Bágyok Károly bejelentette: a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete és a Foksányi Argimix csapatának tagjait meghívják a Szabadtűzi Lovagrend Erdélyi Rendjének soraiba.
Színes portékával a főtéren
A sokadalmon nyolcvan háromszéki, Hargita, Maros és Kolozs megyei népi mester és kézműves kínálta változatos portékáját a Gábor Áron téren. László Károly, a Barabás Zsombor Háromszéki Népművészeti Egyesület elnöke arról számolt be: a szervezet hívta meg a résztvevőket, és három éve annak, hogy ilyen nagy számban érkeznek a sokadalomra egész Székelyföldről népi mesterek, legtöbben idén is Háromszékről. A fafaragástól az üvegfestésig minden népművészeti ág és népi mesterség képviseltette magát, a szervezők vigyáztak arra, hogy giccs ne vegyüljön a kiállított portékák közé. A legnagyobb számban fafaragók és gyöngyfűzők voltak jelen.
Bor, zene, tánc
A szüreti hangulatról is gondoskodott Hegedűs Ferenc, a Borudvar tulajdonosa a sokadalom utolsó két napján, amikor borkóstolót és táncházat is szervezett. Elmondása szerint, mivel nagyon meleg volt az idei nyár, Magyarországon elkezdődött a szüret, ezért az ottani nagyobb borászok nem tudtak eljönni Kézdivásárhelyre. Így idén csak a Szedmák Pincészet képviseltette magát a Borudvarban, de a nedű kedvelői egri, villányi és etyeki borokat is megkóstolhattak. A szombat esti táncházban a Heveder Együttes biztosította a talpalávalót, tegnap este pedig a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes, valamint Ábri Béla és zenekara lépett fel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.