A világbank támogatásával idén teljesen felújítják a zabolai általános iskola központi épületét — tudtuk meg Ádám Attila Péter polgármestertől.
A munkálatok mintegy hárommillió lejbe kerülnek, tervek szerint belső átépítéssel bővítik az osztálytermek számát, a földszinten új mosdót és illemhelyet szerelnek, kicserélik a tetőszerkezetet és az összes régi ajtót-ablakot, az épületet központi fűtéssel látják el. A költségekben a helyi önkormányzat önrésze háromszázezer lej, az összeg a költségvetésben külön szerepel. Ebből kazánházat építenek az iskola fűtőrendszerének, felújítják a kerítéseket, illetve járdákat öntenek és parkosítanak. A polgármestertől azt is megtudtuk, hogy a községközponti oktatási intézmények testnevelési órákra a futballpályán épülő új sportcsarnokot fogják használni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.