Legutóbb Székelyudvarhelyen a helyi rendőrség autóinak egyik oldalát magyarosították el teljesen a székelyek, ami ugyebár tűrhetetlen még az oly türelmes és toleráns románok számára is. De kerülnek még nemzeti hősök, akik árgus szemekkel és fényképezőgéppel leplezik le a magyarok ilyenszerű túlkapásait. Aztán hősies munkába kezdenek, és világgá kürtölik a galád cselekedetről, illetve a magyar feliratról készült fényképeket. A hosszabb távon gondolkodók – mint például Bogdan Diaconu, az Egyesült Románia Párt elnöke – törvénnyel akarják megvédeni a románokat a magyarok jogaitól. Minek kell állandóan magyar feliratokkal provokálni őket? Hát Marosvásárhelyen is nem úgy kezdődött a fekete március, hogy a magyarok képesek voltak kiírni a Farmacie ablakára, hogy Gyógyszertár?
Micsoda tévedés volt a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját ratifikálnia Romániának még 2007 októberében! Most már törvény szabályozza, hogy azokban a helységekben, ahol a lakosság legalább 20 százaléka valamelyik etnikai kisebbséghez tartozik, a helyi közigazgatási hatóságoknak biztosítaniuk kell az illető kisebbségek nyelvén történő feliratozást, valamint a közérdekű hirdetmények közlését is.
Az igaz, hogy a borzasztóan felháborító udvarhelyi fénykép közzététele után az államelnök, a miniszterelnök, a Hargita megyei prefektus és más politikusok hősiesen nem siettek felháborodásukat a közvélemény tudomására hozni, de bizonyosan ők is mélyen egyetértenek a reklamálókkal. Ezt a román választók majd nagymértékben értékelik, és alkalomadtán meg is hálálják. De azt még inkább méltányolják, ha kerül egy-egy hős hazaffy, aki újabb és újabb törvényjavaslatokkal áll elő, miként Bogdan Diaconu is tette. A törvény azt célozza, hogy a románok „ne érezzék idegennek magukat saját országukban”. Ez az érzés csakis mások számára van fenntartva, például a magyaroknak. Sajnos, mostanság nem folytat olyan sikeres nemzetiségi politikát a román állam, mint az első világháborút követően, amikor is aránylag rövid idő alatt az összes erdélyi nagyváros magyar többségét sikerült megszüntetni és azokat román többségűvé változtatni. Most meg a nemzetietlen politika tehetetlensége miatt nem képes a nem létező Székelyföld kisebb, még magyar többségűnek megmaradt városaiban (Udvarhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós stb.) is megvalósítani ezt. Ezért kell ilyen Diaconu-féle törvénytervezeteket benyújtani. A nagyszerű törvény megtiltaná a közintézményeknek, az állami hatóságoknak és önkormányzatoknak, hogy a román nyelven kívül bármilyen más nyelven kommunikáljanak szóban és írásban. A települési vagy megyei képviselő-testületek üléseit kizárólag románul kellene tartani. Közérdekű feliratokat csak románul lehetne feltüntetni.
Aztán majd csak remélni lehet, hogy a törvény elfogadása után végrehajtási útmutatások is következnek. Lehetséges, hogy minden olyan helységben, ahol a magyarok száma meghaladja a 20 százalékot, és a magyarok magyarul akarnának nyeríteni vagy mekegni, ott a polgármesteri hivatalokban, közintézményekben kiírják, hogy: „Vorbiţi numai româneşte!” (Csak románul beszéljenek!) Ha ez sem lenne elég, és mégis használnák a lovak nyelvét (ahogy a magyart nevezte Funar), a családokban, az utcán, szórakozóhelyeken is kötelező lesz az ország hivatalos nyelvét beszélni. Ha a szülők gyerekeiket nem képesek megtanítani a haza nyelvére, akkor el kell venni tőlük, és olyan árvaházakba adni, ahol ez lehetséges, és ahol hazafias nevelésben is részesülhetnek.
Ne feledjük, annak idején a törökök milyen sikeresen nevelték janicsárokká a meghódított területekről elrabolt gyerekeket.