A héten zajlik a zabolai Csipkésben a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola fúvóstábora. A háromszéki gyerekek mellett idén itt fejlesztették zenei tudásukat a torockói fúvószenekar tagjai is. A szórványban alkotó muzsikusok számára kitűnő lehetőséget jelentett a zabolai táborozás a kapcsolatok, barátságok kialakítása terén is. A tömbmagyarsággal való kötelék szorosra fűzése identitásuk megőrzésében is erős támpontot nyújt.
A Csipkésben 21 gyerek mélyíthette egy hétig zenei tudását. Kovászna megyéből Zágonból, Kökösből, Mikóújfaluból, Sepsibükszádról, Zalánból érkeztek a kis zenészek. Torockóról a 16 fős zenekarból 11 gyerek jött Zabolára Simándi Teréz karnagy, unitárius kántor vezetésével.
Az oktatást a táborvezető Musát Gyula, mellette Cserkész Béla és Kelemen Szilárd tanár vállalta fel. A tanítás elméleti és gyakorlati síkon folyt, a zenélésre – egyénileg és csoportosan is – nagy hangsúlyt fektettek. Nem véletlenül csengett fúvószenétől egy héten át a táborhely. Musát kiemelte: a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben, jó körülményeket biztosított a fúvóstábornak a Csipkés. Korábban a gyerekek településeinek polgármesteri hivatalai járultak hozzá a táborozás költségeihez, de sok önkormányzat elmulasztotta a törlesztést, idén a résztvevők önrészt fizettek a táborozásért – ecsetelte Musát.
A torockóiak táborozásának érdekes az előzménye: Musát Gyula év elején járt Torockón, és véletlenül hallotta meg az ottani fúvósok zenéjét. Felvette velük a kapcsolatot, és hamar kiderült, a Művészeti és Népiskola fúvóstábora jó esélyt jelentene a zenekar tagjai számára. Azonnal az anyagiak kérdése vetődött fel, Musát találkozót kért a torockói polgármestertől, és meggyőzte, legalább a csapat utazását támogassa. További költégeket a Communitas Alapítványhoz benyújtott pályázat révén sikerült állni. Támogatáshoz jutottak Kovászna Megye Tanácsának szórványprogramja révén is – sorolta Musát. Habár szépen játszanak (muzsikájukat tavaly az egész világ megismerhette, nagy sikerrel léptek fel június 6-án a Duna Televízió Zrt. által Torockón létrehozott kulturális központ, a Duna Ház avatóünnepségén – szerk. megj.), a torockói fúvósoknál hiányoznak az elméleti alapok, például nem tudnak kottát olvasni. A kottáikon a hangjegyek mellé oda van írva betűkkel is megnevezésük – do, re, mi stb. – az „átirat” segítségével tudták eddig, mikor milyen hangot kell megfújniuk – példázta a Zabolán pótolt egyik hiányosságot Musát.
Simándi Teréz a torockói körülményekről beszélt érdeklődésünkre. Anyagi támogatottságuk szerény. Az unitárius egyház biztosítja a próbatermet, vannak támogatóik – olyan vállalkozók is, akiknek Torockón van hétvégi házuk –, de sokat kell önerőből előteremteniük. Hangszereik állapota nagyon rossz, megértek a cserére, a javításuk is sok pénzt emésztene fel. (Ennek kapcsán vetjük fel: Háromszéken igen erős, a megyei tanács által is támogatottságnak örvend a fúvósmozgalom, talán az itteni fúvószenekarok raktárában van még működőképes, de már nem használt hangszer. A torockóiak szívesen fogadnák!)
Simándi őszinte szavakkal köszönte minden támogatónak a táborozás lehetőségét: „Hála illet mindenkit, aki segített, hogy itt lehessünk a fúvóstáborban. Számunkra ez igen nagy lehetőség a fejlődéshez, kapcsolatteremtéshez is. Külön köszönet Kovászna Megye Tanácsának, a Communitas Alapítványnak.”
Beszélgetésünk végén Simándi Teréz és Musát Gyula egyhangúlag állapította meg: minden bizonnyal tartós barátság alapjait tették le a Csipkésben, nem kételkednek abban, hogy a kapcsolatnak hasznos folytatása lesz.