Tizedik évadját kezdi a sepsiszentgyörgyi mozgásszínházi társulat, az évforduló pedig kötelez: az M Stúdió különleges, izgalmas és mozgalmas idényt tervez, melybe még egy fesztivál is belefér a mozgásszínház csúcsát jelentő társulatok részvételével.
Az elmúlt évad legfontosabb célja az M Stúdió megismertetése volt a nagyvilággal, nagyon sok fesztiválon részt vettek, több helyről díjakkal tértek haza, és a hírnév meghozta gyümölcsét, hiszen a fesztiválmeghívások folytatódnak, illetve a helybeli közönséghiány is megszűnőben – értékelte a társulat közelmúltját Márton Imola, az M Stúdió művészeti vezetője.
A 2015–2016-os évadot is mindjárt négy fesztiválszerepléssel kezdik, szeptember 20-án a Brassói Magyar Napokon lépnek fel Kampf című előadásukkal, 26-án Gyergyószentmiklóson a Kisebbségi Színházak Kollokviumán a Személyazonosság cíművel, október 1-jén ugyancsak a Kampffal egy új nagyszebeni fesztiválon, 4-én pedig Macedóniában a Panphys 2015 – Nemzetközi Pantomim és Fizikai Színházi Fesztiválon a Kecsevecse előadásukkal. Közben megkezdik székhelyükön az évadot, szeptember 29-én a Személyazonosság előadásukra várják a közönséget.
Ebben az évadban is három új bemutatót tart a társulat. A Julie kisasszony Tarkovszkij-jelenetekkel az M Stúdió és a Tamási Áron Színház közös produkciójaként valósul meg, Nagy Botond rendezésében, novemberi bemutatóval. A sepsiszentgyörgyi román színház volt igazgatója, Horaţiu Mihaiu rendezésében A tenger című előadás bemutatását február közepére tervezik, míg az Andrea Gavriliu rendezésében és koreográfiájában színre vitt Tavaszi áldozat – Igor Sztravinszkij zenei partitúrájának értelmezése – bemutatását március végére.
A tizedik évad kiemelkedő eseménye lesz a novemberben szervezett fesztivál, melyen az M Stúdió két előadással lép fel, illetve négy meghívott társulat mutatkozik be – erről egyelőre több részlettel nem szolgált Márton Imola, csupán annyit mondott, a fesztiválprogramot úgy állították össze, hogy az érdeklődő közönség a mozgásszínház csúcsát jelentő előadásokból kaphasson ízelítőt.
Az M Stúdió a régi felállásban, ugyanazokkal a színészekkel kezdi az évadot, viszont az immár évek óta nem működő honlapjuk megújul, szeptember közepétől elérhető lesz.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.