Szeptember 5–6. között Konstancán rendezték meg a 2015–2016-os országos fallabdaidény első versenyét, a West Side Maritimo Kupát.
A versenyre két kategóriában lehetett nevezni: férfi A-kategória és női. Sepsiszentgyörgyről a Kovászna Squash SKE két versenyzővel, Bara Hunorral és Szabó Nikole-lal (képünkön) vett részt a megmérettetésen, amelyre összesen 27 férfi és 10 nő nevezett be. Bara Hunor a tizennegyedik, Szabó Nikole, aki annak ellenére, hogy 14 éves, a felnőtt nők között versenyzett, az ötödik helyen végzett. A Nikole által elért eredmény nagyon jónak számít, hiszen az öt mérkőzéséből hármat győzelemmel zárt, emellett a torna legfiatalabb játékosaként különdíjban részesítették.
A következő országos versenyre Brassóban kerül sor szeptember 19–20. között, ahol a Kovászna Squash SKE minimum nyolc játékossal szeretne részt venni. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.