Oscar-esélyesként emlegetik Michael Fassbendert az új Steve Jobs-filmben nyújtott alakításáért. Bár az általa játszott Jobs nem túl szerethető a filmben, Fassbender teljesen birtokba veszi a filmvásznat – írta a Variety a Telluride Fesztiválon bemutatott filmről, amely az alkotók szerint még nem a végleges változat.
A The Hollywood Reporter cikkében úgy fogalmazott: „az embernek az az érzése, hogy Fassbender elméje mindig több lépéssel jár mindenki előtt”. A brit Danny Boyle filmjének végleges verziója október 3-án debütál a New York-i Filmfesztiválon, és a produkció vetítésével zárul majd a Londoni Filmfesztivál október 18-án.
Az Apple-alapító halála, 2011 óta féltucatnyi játék- és dokumentumfilm született róla, ám Boyle művét tartják az egyik legfontosabb munkának. A forgatókönyvet Aaron Sorkin írta, a történet Jobs életének 14 évét fogja át 1984 és 1998 között. Szerkezetileg három fontos csomópont, az Apple Macintiosh, a NeXT Cube és az iMac bemutatása köré épül a film.
A Gettómilliomossal Oscar-díjat szerző Boyle Jobsról úgy beszélt, mint briliáns, törékeny karakterről, aki még Shakespeare-t is megihlette volna. A The Wrap kritikusa hangsúlyozta, hogy a produkció nem szépíti meg Jobs személyiségét és múltját, a film kendőzetlenül ábrázolja gátlástalan egoizmusát is. A szaklapok mind kiemelik Fassbender remek alakítását: bár a színész közel sem emlékeztet fizikailag Jobsra, mégis kitűnően megragadja személyisége lényegét.