Egy neve mellÅ‘zését kérÅ‘ uniós forrás tegnap megerÅ‘sÃtette azokat a korábbi értesüléseket, miszerint Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azt fogja javasolni, hogy a tagországok 54 ezer menekültet vegyenek át Magyarországtól.
Juncker szerdán Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén vázolja a drámaivá vált európai menekülthelyzet kezelését célzó legújabb elgondolásait.
Májusban a brüsszeli bizottság még azt indÃtványozta, hogy Olaszországot és Görögországot összesen 40 ezer fÅ‘vel tehermentesÃtsék a többiek, országonként meghatározott, kötelezÅ‘ kvótarendszer alapján. A kötelezÅ‘ kvóták gondolata a tagállamok képviselÅ‘i között nem kapta meg a szükséges mértékű támogatottságot, de a legtöbb tagállam önként vállalta több-kevesebb menekült átvételét.
Időközben az illegális bevándorlók száma rohamosan nőtt, és az EU immár a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országok között ismeri el – Olaszország és Görögország mellett – Magyarországot is.
Az uniós forrás tegnapi tájékoztatása szerint Juncker azt fogja javasolni, hogy a 40 ezret fejeljék meg további 120 ezerrel, és ebbÅ‘l a 120 ezer emberbÅ‘l 54 ezret a magyaroktól vegyenek át a többiek. E 120 ezres létszámból a legtöbbet – 31 és fél ezer embert – Németország vállalja, Franciaország pedig 24 ezret. David Cameron bejelentette: Nagy-Britannia 20 ezer szÃriai menekültet fogad a következÅ‘ öt évben. Tegnap Ausztria megerÅ‘sÃtette, hogy támogatja, Csehország és Szlovákia továbbra is elutasÃtja a kvótákat.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.