Ellentmondásos eredményeket mutat a legfrissebb közvélemény-kutatás a katalán függetlenséggel kapcsolatban: a válaszok alapján a szeptember 27-i parlamenti választásokat az önálló Katalóniát támogató pártok nyernék, miközben a megkérdezettek többsége elutasítja a Spanyolországtól való elszakadást – derült ki az El Mundo konzervatív napilap tegnapi írásából.
A Sigma Dos nevű kutatócég által szeptember első napjaiban készített felmérésben külön rákérdeztek arra, kire szavaznának a választók, illetve arra, hogy támogatják-e Katalónia elszakadását az anyaországtól.
A kutatás megállapította: a Junts pel Sí (Együtt az igenért) nevű, függetlenséget szorgalmazó párttömörülés, amelynek tagja a katalán kormánypárt is, a voksok 39,4 százalékát kapná, ezzel 62–65 helyet szerezve az autonóm közösségi parlamentben. Vagyis önállóan nem érnék el az abszolút többséget, amelyhez 68 mandátum szükséges. Ha együttműködést tudnak kötni a szintén függetlenségpárti Népi Egység nevű párttal, amely 6,7 százalékot és 8–9 képviselőt szerezhet, akkor viszont megszerezhetik a kellő parlamenti fölényt. A Népi Egység ugyanakkor többször élesen bírálta Artur Mas katalán elnököt, a tavaly novemberi alternatív népszavazással kapcsolatban például azt mondták: az elnök ezzel megtéveszti a katalánokat. A katalán választásokon a Spanyolországban kormányzó Néppárt 9,8 százalékot, 13 képviselői mandátumot szerezne a felmérés szerint.
A megkérdezettek 46,2 százaléka elutasítja a Spanyolországtól való elszakadást, 44,4 százaléka viszont támogatja azt.
Az El Mundo megállapítása szerint a felmérés azt mutatja, hogy Katalónia rendkívül megosztott a kérdésben, és várhatóan a választások végeredménye is ezt fogja tükrözni.
A katalán elnök a parlamenti választások eredményétől teszi függővé Katalónia különválását, hangoztatva, hogy amennyiben az önállóságot szorgalmazó pártok nyernek, egyoldalúan megindítják az elszakadási folyamatot.
A spanyol központi kormány kezdettől fogva tiltakozik az elszakadás ellen. Rafael Catalá spanyol igazságügyi miniszter egy tegnapi interjújában hangsúlyozta: az ország jogrendszere nem teszi lehetővé a függetlenség egyoldalú kinyilvánítását. A tárcavezető, akinek véleménye szerint a katalán kormány társadalmi legitimációt próbál szerezni, aggasztónak nevezte annak lehetőségét, hogy a választásokat követően a függetlenségpárti erőknek abszolút többségük lehet a katalán parlamentben.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.