Junior Business ClubHogyan jut/ott/unk el az óceánig

2015. szeptember 9., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Augusztus 28–30. között zajlott Sepsibesenyőn a Junior Business Club 6. workshoptábora. A rendezvényen 17 előadó interaktív keretek között hasznos információkkal és tanácsokkal  látott el 50 résztvevőt. Az idei rendezvény mottója Ady Endre verscíme, Az értől az óceánig, ahol az ér a fiatal, kezdő vállalkozót, míg az óceán a nagy piaci lehetőségeket szimbolizálta.
 

A szervezők a programot különböző témakörökre osztották, hogy a résztvevők minél több vállalkozói területről informálódjanak. „A táborba olyan tapasztalt és sikeres vállalkozókat, könyvviteli szakértőket, tanácsadókat, informatikusokat, ügyvédeket, dizájnereket és gazdasági szervezetek vezetőit hívtunk meg, akik számára fontos a vállalkozói kultúra eljuttatása az ifjúsághoz. A tábori környezet lehetőséget teremtett, hogy barátságos hangulatban tanuljunk és a jövőre nézve meghatározó kapcsolatokat építsünk” – közölte Karácsony Zsolt, a workshop főszervezője.
Szakmai programok
A szakmai előadások első részében gazdasági szervezetek vezetői mutatkoztak be. Bagoly Miklós, az Asimcov elnöke jelenlegi tevékenységeik mellett újdonságként a nemrégiben megvalósított HUB típusú irodát ismertette, ahová kezdő vállalkozókat várnak. Bogdán Laura, az RMKT Kovászna megyei fiókszervezetének elnöke hangsúlyozta, minden, a szakmai fejlődés iránt nyitott fiatalt várnak soraikba. Erős Lóránt, az RMKT Ifjúsági Frakció (RIF) vezetője beszédében a JBC-vel való szoros szakmai kapcsolatáról beszélt.
Az interaktív beszélgetéseket Ficz Antal tréner nyitotta meg Időmenedzsment című prezentációjával, ahol hasznos tippeket adott arról, hogyan határozzuk meg céljainkat és miképpen osszuk be megfelelően az időt. Debre­czeni László könyvviteli szakértő két olyan fiatal segítségével mutatta be a cégalapítással járó feladatokat, akik nemrégiben jegyeztették be vállalkozásukat.
Ágazatok
A tábor folyamán több vállalkozói területet bemutattak. Az előadások mentén a résztvevők újdonságokról, statisztikai adatokról, a trendhez kapcsolódó információkról értesültek. Öt gazdasági területet jártak körül: mezőgazdaság, termelési és szolgáltatói tevékenységek, turizmus, innováció és IT.
Vas Esztertől, a LAM Alapítvány képviselőjétől megtudtuk, hogy az állattenyésztési pályázatoknál nagy gondot okoz a trágyagazdálkodás. Környékünk legjellegzetesebb kultúrái, amelyekre pályáznak: a burgonya-, a búza- és a kukoricatermesztés.
Az IT és innováció szekció meghívottjai az IT PLUS Cluster tagjai voltak. Orbán Balázs, a Red Rock Tech projektmenedzsere az IT-szakmában történő partnerválasztásra, valamint a munkaerő toborzására fektette a hangsúlyt. A munkatársak megtartásának érdekében a fizetések mellett szem előtt kell tartani a cégen belüli személyes kapcsolatokat, egy jól működő belső rendszer kiépítését és fejlesztését, valamint a megfelelő munkakörülmények biztosítását – hangsúlyozta. Rácz Attila informatikai üzletfejlesztő és tanácsadó a start upokról mint lehetőségről szólt. Székelyföldön kevés a sikeres start up, ám léteznek jó példák, mint az előadó által alapított Magic Solution Kft., amely egy új mobiltelefonos üzleti alkalmazást fejlesztett ki. György Zsolt, a Cosys Computer Systems szoftverfejlesztő cég vezetője motivációs és sokatmondó üzeneteket hagyott a résztvevőknek. A bizalom, az őszinteség és az alázat kötelező minden vállalkozó számára. Manapság a korrektség az egyik legjobb biztosíték mind munkatársainknak, mind partnereinknek és fogyasztóinknak. Fontos a megígért határidők precíz betartása.
Sebestyén Kinga, a Nőileg magazin felelős kiadója egy amerikai mondattal kezdte előadását, miszerint „akkor leszel jó vállalkozó, ha három céget már csődbe vittél”. A vállalkozó nőkről elmondta, nem kell férfiasnak lenni ahhoz, hogy komolyan vegyék egy tárgyaláson. Szóvá tette az önkéntesség fontosságát, úgy gondolja, pénz nélkül is lehetünk motiváltak, miközben rengeteget tanulunk.
A dizájn és online marketing szekcióban Damokos Csaba a nemzetközi világmárkák logóinak eredetéről és átalakulásairól tartott előadást. Többször is kihangsúlyozta a logótervezés elemeinek precíz és pontos betartását, saját tervezésű logóit is bemutatta.
A termelés és kereskedelem típusú cégmodelleket Boér Lehel (Depo) cégtulajdonossal és Vajna László (Multi Nr. Kft.) gazdasági igazgatóval jártuk körbe. Vajna Lászlótól megtudtuk, hogy a Multi Nr. Kft.-re egyre összetettebb üzleti kihívások várnak. A globális piac magasabb minőséget, gyorsabb kiszolgálást követel, mindezt alacsonyabb költségekkel, miközben a tömegfogyasztás és az outsourcing növeli a versenyt. A sikeres vállalatoknak úgy kell megfelelniük, hogy közben a fogyasztó-központúság se sérüljön, s az igényekhez is igazodjanak. A termelésbe kezdő cégek számára szükséges a megfelelő logisztikai és tervezési folyamatok kidolgozása, fejlesztése, ugyanakkor a megfelelő cash flow és egyéb pénzügyek stabil biztosítása.
A hagyományos kereskedelmi modell eltűnt, az eladási dinamizmus forradalmasodott, és a sikeres cégeknek meg kell tanulniuk túlélni és alkalmazkodni az ellenséges új gazdasági modellekhez. Intelligens és megfontolt értékesítési stratégiára van szükség. A Depo cég éppen ezért olyan ERP üzleti intelligenciaszoftvert használ, amely több alkalmazott munkáját precízen és pontosan helyettesíti, folyamatos statisztikákat biztosít, de akár bizonyos vállalati döntésekben is segít. A minőségi és mindenekelőtt aktuális információk birtoklása egyre fontosabb és elengedhetetlen – erősítette meg Boér Lehel. A termelési és a kereskedelmi modell esetében is fontos a beszállítókkal szembeni bizalom, a piac és a konkurencia ismerete, valamint a folyamatos pénzügyi feladatok követése és tervezése.
A helyi turizmus szekcióban Rácz Lilla (Daniel-kastély) és László Endre (Transilvania Tourist Service) tartott előadást. Lilla elmondása szerint nem csak szállást biztosítanak az odalátogatóknak, arra törekszenek, hogy minél több élményt nyújtsanak.
Igyártó Réka, a Stormer reklámügynökség vezetője a reklám és jog szekcióban sok helyi, országos és nemzetközi márka reklámkampányát mutatta be. Újítani kell ahhoz, hogy a piacon maradhass – jegyezte meg, s bár sok cégvezető fölöslegesnek tartja a reklámot, rendkívül fontos tényezője a vállalkozás működtetésének. Höncz László Dániel ügyvéd a jó szerződéskötés titkáról beszélt, hogy milyen jogi feltételekre szükséges odafigyelnünk alkalmazásnál és partnereinknél. Amennyiben gondok merülnek fel, fontos, hogy mindig naprakészek legyünk a jogi fogalmakkal és törvényekkel.

Székely Kincső

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2015-09-09: Sport - :

A románok és a magyarok is döntetlent játszottak (Labdarúgás, Eb-selejtező)

A magyar labdarúgó-válogatott hosszabbításban kapott góllal 1–1-es döntetlent játszott Észak-Írország vendégeként, míg a román nemzeti tizenegy 0–0-s döntetlent ért el hazai pályán Görögország ellen az Európa-bajnoki selejtező nyolcadik fordulójában.
2015-09-09: Pénz, piac, vállalkozás - Matekovics János Zoltán:

Az emberi erő végtelen forrása

Érdekes kerekasztal-beszélgetés zajlott kedden a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai kara, az Asimcov és a Romániai Klaszterek Egyesülete szervezésében. Az eszmecserére az adott alkalmat, hogy a csíkszeredai Sapientia egyetem humánerőforrás szakos hallgatói szakmai gyakorlaton vettek részt a sepsiszentgyörgyi inkubátorházban működő Clustero országos klaszterszövetségnél.